Sport

Kovács József 5 millió forintot nyert Barcelonában

Kovács József a PPT Barcelona versenyén a harmadik helyig menetelt, ami 15 ezer eurót, megközelítőleg 5 millió forintot ért számára.

Rengeteg magyar játékos vett részt a Paradise Poker Tour Barcelona 550 eurós versenyén, de egyedül Kovács József jutott pénzbe, aki viszont egészen a harmadik helyig menetelt – írja a Poker.hu.

November 25-27 között zajlott a PPT Barcelona, amelyen 292 játékos fizette be az 550 eurós nevezési díjat, így összesen 146 ezer euró került a nyereményalapba. Mindössze a legjobb 27 pókeres örülhetett pénzbeérésnek, akik közt egy magyar zsugás is ott volt.

Kovács József remekül menetelt a rengeteg spanyol között, és végül a döntő asztalra is sikerült bejutnia. A finálét a második pozícióból kezdhette, de végül egy helyet rontva a harmadik helyen végzett.

A döntő partijában a 2-5-7 flopon került allin 7-8-al Santiago Soriano ellen, aki ászokat fordított fel mutatásnál. Sajnos a semleges turn- és riverkártya sem segített Kovácson, aki ezzel az eredményével 15 ezer eurót, mostani árfolyam szerint 4,6 millió forintot nyert, ami természetesen a hobbista pókeresünk eddigi legnagyobb nyereménye.

A torna bajnoki címét végül Soriano szerezte meg, a második helyre Ruman Nanev ért oda.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik