Tech

Csodálatos, sorban állás nélküli boltot nyitott az Amazon

Nincs pénztárnál álldogálás, pénzzel való szöszmötölés, helyette viszont van laza bevásárlás.

Ha mindig is ki akartad próbálni, hogy milyen fizetés nélkül távozni egy boltból, akkor az Amazon ezt hamarosan lehetővé teszi. És még csak nem is fognak lecsukni miatta.

A cég híres kísérletező kedvéről, elég csak az Echora, vagy bármelyik táblagépére gondolni. Ez a mostani elképzelés azonban az összes eddigit felülmúlja, hiszen olyasmit reformálna meg, amiről egészen eddig azt hittük, nem is lehet másként.

Bemész, vásárolsz, kimész, ennyi!

Az Amazon Go üzletbe az ember szépen besétál, bepakolja a kinézett árut, és egyszerűen kisétál. Ennyi. Nem kell sorban állni a pénztárnál, keresgélni az aprót, várni a kínosan lassú vevőtársainkra, esetleg az eladóra, hanem minden automatikusan történik.

Ez így eléggé sci-fi, pedig minden további nélkül megvalósítható, és az Amazon meg is valósította. A cég azért minden részletbe nem avat be bennünket, mindössze annyit árul el, hogy az üzlet minden négyzetcentiméterét kamerák, szenzorok figyelik, amibe beletartoznak maguk a vásárlók is. És persze a boltot bemutató videóban felsorakoznak az annyira divatos, mesterséges intelligenciával kapcsolatos kifejezések (deep learning), amelyekről nem is olyan régen értekeztünk bővebben.

Nyilván vannak itt olyan, legfeljebb jól hangzó technológiák, mint a sensor fusion, meg a computer vision, amelyekből arra lehet következtetni, hogy az üzlet beltere egy összefüggő vonalkód leolvasó hálózat lehet. A belépő vásárló elsőként a mobilján futó alkalmazással azonosítja magát, és innen kezdve minden mozdulata figyelve van.

Mindenki jól jár, de főleg az Amazon

A termékeket tarthatja a kezében, beteheti a táskájába, hátizsákjába, a rendszer mindent látni fog, és amikor kilép, máris elkészül az összesítés, az összeget pedig levonják a számlájáról. Mindezt az Amazon Just Walk Out technológiának nevezte el, és tényleg erről van szó: csak sétálj ki és meg is vagyunk.

Ami igazán durva, hogy ez nem csak papíron, hanem a valóságban (egészen pontosan Seattle-ben) is létezik. A boltba most még csak az Amazon alkalmazottjai léphetnek be egy tesztüzem keretén belül, de ha minden jól megy, akkor jövőre megnyitják a nagyközönség előtt is. Ha ez megtörténik, akkor a vásárlók kényelme mellett az Amazon is komoly adatmennyiséget gyűjthet be az ügyfelek vásárlási szokásairól (főleg, hogy összesen 2000 fizikai boltot szeretne nyitni a közeljövőben csak az Egyesült Államokban), ami nem meglepő, hiszen a valamit valamiért elvet a digitális korban már meg kellett szoknunk.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik