Közélet

Megráncigálta tanárát az oroszlányi diák

A fiú őrjöngött, kukákat borogatott az udvaron és megrongálta a tanterem ajtaját is. A kamasz rács mögé került.

Előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság a napokban egy 16 éves oroszlányi diákot, miután megráncigálta egyik tanárát. A fiú ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult eljárás.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság pénteki tájékoztatása szerint az osztályfőnök és tanulója között szerdán, az énekóra után pattant ki vita. A pedagógus a fiú rossz magaviselete miatt értesíteni akarta a tanuló apját. A diák ezt hallva először az udvarra ment és kukákat borogatott, majd kérdőre vonta tanárát, aki úgy döntött, szülő helyett inkább rendőrt hív. A fiú ekkor még dühösebb lett, megrongálta az egyik tanterem ajtaját, a bent lévő asztalról leverte a projektort és megrángatta az oktatót.

A kamaszt egyenruhások vitték el az iskolából.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik