Szerdán megkezdődött a Titanic életnagyságú másának építése a délnyugat-kínai Szecsuán tartományban. A Steven Star Energy Investment csoport a Tajing megyében lévő Csicsiang folyó mentére tervezett üdülőhely és élménypark egyik látványosságának szánja a replikát. Ha elkészül, a látogatók még a hírhedt jéghegynek ütközést is átélhetik majd, amelynek következtében anno 1912. április 15-én elsüllyedt a legendás óceánjáró.
A kornak megfelelően változtatásokat is végeznek, például wifivel szerelik fel a látványosságot – közölte Vang Vej-ling, az építtető cég vezérigazgató-helyettese.
Az építés az eredeti tervek alapján folyik, melynek során brit, amerikai tervezők és szakemberek segítik a kínaiak munkáját. A hajótest egy részét Hopej tartományban készítik el, majd az egészet végül Szecsuánban fogják összeszerelni.
A projektben részt vevő hollywoodi dizájner és producer, Curtis Schnell elmondta, bírálatok érték a tervet amiatt, hogy idegenforgalmi célokból újra életre keltik az 1500 emberéletet követelő tragédiát, ám a kínai cég nagyon tiszteletteljes módon áll hozzá a projekthez.
Amennyire csak lehet, hűek leszünk az eredetihez, természetesen nem fogjuk felépíteni a hajó minden egyes kabinját, de a hajótest és a beltéri elrendezés nagyon pontos lesz, és lesznek külső termek, amelyeken keresztül körbe lehet járni és történelmi szempontból rálátni a hajóra.
– nyilatkozta Schnell, aki azt is hozzátette, hogy az új élményparkban lesz egy 6D-s filmszínház, egy velencei templom és több európai kastély mása, valamint egy strand is.