Élet-Stílus a világ egy fura hely

A Titanicot elsüllyesztő jéghegy még a neandervölgyiek korában született

A több, mint 1500 ember halálát okozó katasztrófát okozó jégtömeg hosszú évezredeken át utazott, és jóval nagyobb volt annál, mint azt valaha feltételezték.

A Southamptonból 1912. április 10-én első útjára indult Titanic, korának legnagyobb hajója útja negyedik napján, éjjel 11 óra 40 perckor jégheggyel ütközött, az elszenvedett sérülések pedig a hajó kettétörését és gyors – alig 2 óra 40 perc alatt történő – elsüllyedését okozták. Több, mint ezerötszáz ember veszett oda.

Titanic_voyage_map

De mit tudunk a jéghegyről?

Titanic_iceberg

Eddig nem sokat, de a Sheffieldi Egyetem kutatói Grant Bigg vezetésével most meglepő dolgokra derítettek fényt. A csoport szerint a hajót elsüllyesztő jéghegy egy óriási, Grönland délnyugati csücskéből

százezer évvel ezelőtt leszakadt jégtömb másfél millió tonnás, 400 láb (122 m) hosszú maradványa lehetett, ami a leszakadásakor még négyszer akkora volt.

Lemodelleztük a jéghegyek vándorlását ezekben az években, amiket a rendelkezésünkre álló meteorológiai jelentések és más, fennmaradt információk alapján készítettünk el. Ebből kiderült, hogy a hegy a mai Quassimiut közelében szakadt le.

titanic-iceberg-map

A jéghegyek egyébként egyre nagyobb veszélyt jelentenek a modern hajózásban is – az észak-atlanti transzportútvonalakon az elmúlt két évtizedben évről évre nő a számuk – 2014-ben például összesen ezerötszáz ilyet észleltek, de 1912 is kellően veszélyes év volt a mainál jóval kezdetlegesebb eszközökkel haladó hajósok számára.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik