Szórakozás

Táncadóval ölik meg a bulit Brüsszelben

Tessék a közrendhez hozzájárulni - mondta a brüsszeli városháza, majd megadóztatta a klubokat. Az adóellenőrök mostantól a táncolókat fogják számolgatni.

Sok Fred Astaire-i láb áll meg hamarosan a brüsszeli klubok légterében, ugyanis a belga főváros – az EU-tól függetlenül – megadóztatja a zenés-táncos helyeket. A jogszabályt két éve fogadták el, de egyes helyeken két évig még nem hajtották végre.

Táncolónként kell majd 40 centet, azaz kb. 125 forintot fizetni.

A főváros egyik legfelkapottabb bulihelye, a Bonnefooi vezetősége persze kiakadt a szabályozáson. Nicholas Boochie művészeti igazgató szerint az adóellenőr a táncolók számát méri fel, ez alapján állapítja meg az adó mértékét.

Elsőre azt gondoltam, ez csak vicc, de egyre inkább úgy tűnik, igaz.

Évente 732 ezer forint környéki összegbe kerülhet egy Bonnefooi méretű klubnak az adó, amit Boochie szerint szívesebben költenének előadókra. A város azonban arra hivatkozik, hogy az adóval a klubok kiveszik a részüket a biztonság és közrend fenntartásából. Ráadásul a Bonnefooi kritikusai szerint a klub eleve kapott két év haladékot a jogszabályhoz való alkalmazkodásra.

Boochie-t mindenesetre nem győzték meg, ő még mindig nem érti, mi alapján számít majd valaki táncosnak. “Ha felmele a karom a levegőbe, az tánc?” – tette fel ironikusan a kérdést. A Bonnefooi ennek ellenére katonásan fizetni fog, de telematricázta a kirakatát azzal, hogy senki se merészeljen bent táncolni. A Facebookjukon pedig feltették a kérdést:

Abbahagynátok a táncolást, srácok?

Ha sok NEM válasz érkezik, táncos tüntetést fognak szervezni. (BBC News)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik