Kultúra

Amerikai hírszerzés: a brüsszeli karácsonyi vásár a terroristák célpontja lehet

Fennáll a terrortámadás veszélye a Brüsszel belvárosában pénteken nyíló karácsonyi vásár helyszínén az amerikai hírszerzés szerint - erősítette meg a La Libre Belgique című belga napilap szerdán.

Az amerikai külügyminisztérium a kezdődő ünnepi szezonra tekintettel kiadott figyelmeztetésében az esetleges terrorakciók miatt óvatosságra intette az Európába utazókat, de feltételezett célpontokról nem tett említést.

A belga napilap úgy tudja, hogy a tömegeket vonzó brüsszeli karácsonyi vásár is a lehetséges célpontok között van. Emlékeztetett azonban arra, hogy a nyilvánosságra hozott tájékoztatás szerint az amerikai hatóságoknak és hírszerző szerveknek készülő támadásról, konkrét fenyegetésről nincs tudomásuk.
Benoit Ramacker, a belga fenyegetéseket elemző központ (OCAM) szóvivője elmondta, hogy az ünnepek alatt a hármas, “súlyos” szinten tartják a terrorfenyegetettség szintjét, amely azt jelenti, hogy a fenyegetés továbbra is jelentős, a terrortámadás veszélye “lehetséges, és valószínű”.

Brüsszelben az esetleges terrortámadások veszélye miatt 2007 óta nem engedélyezik a szilveszteri tűzijátékot

– tette hozzá.

Az ünnep jó alkalom?

Az idei értesülés nem az első, amely megnehezíti a több mint másfél millió látogatót vonzó belvárosi karácsonyi vásár lebonyolítását. Tavaly egy valószínűsített támadás bejelentését követően napokon keresztül nem nyithattak ki az árusok – írta a napilap.

Az amerikai külügyminisztérium névtelenséget kérő tisztségviselőit idézve az amerikai főbb televíziós csatornák arról számoltak be: a terroristák az ünnepi készülődés időszakára összpontosítanak Európában.

A terroristák sokféle taktikát alkalmazhatnak, hagyományos és nem hagyományos fegyverekkel támadhatnak, hivatalos célpontokat és magánembereket egyaránt célkeresztjükbe állíthatnak

– fogalmazott az amerikai figyelmeztetés, amely a tervek szerint 2017. február 20-ig marad érvényben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik