Szórakozás

Horányi Juli rendhagyó klipet forgatott

Meglehetősen szexire sikerült Horányi Juli legújabb klipje. Az énekesnő – mint ahogyan azt tőle megszokott – ezúttal is igyekezett elrugaszkodni az átlagos megoldásoktól. A Story Extra stábja a klip felvételén járt. 

“Ez is egy rendhagyó klip lesz, János Visnyovszki a klip rendezője, vele már korábban dolgoztam együtt, és azért őt kértem fel, mert neki van egy nagyon különleges látásmódja, és úgy éreztem, hogy ehhez a kliphez valami nagyon szép képi világot képzelek el. Felkértem Turi Lajos koreográfust is, hogy segítsen nekem, találjunk ki egy jó koreográfiát ehhez a kliphez, és ő tényleg egy fantasztikus jó táncot talált ki” – mesélte az egykori x-faktoros, akinek kedvencei a víz alatt forgatott jelenetek voltak, mivel ez volt az első hasonló élménye.

“Nagyon sok tervem van, készülök majd egy duett dallal, egyelőre még nem árulom el, hogy kivel, de egy nagyon tehetséges fiatal magyar zenésszel írunk közösen egy dalt, illetve fogok jelmezeket is tervezni a nyíregyházi színháznak, Puskás Peti apukájával, ő lesz a rendező, Puskás Tivadar. Ez is egy izgalmas kihívás lesz, úgyhogy elég sűrű lesz az ősz” – mesélte Juli, aki péntek este ringbe száll az idei Cometen is, a legjobb magyar énekesnő díjáért.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik