Light

Újabb tévés megmérettetésre készül Horányi Juli

Az X-Faktor döntőse a tehetségkutató után, egy újabb televíziós versenyben szeretne részt venni.

Horányi Juli párkapcsolata éppen az X-Faktor alatt ért véget, akkor úgy döntött, hogy karrierjére koncentrál inkább. Éppen ezért, a családalapítás sem foglalkoztatja egyelőre, hiába ünnepelte néhány héttel ezelőtt a harmadik X-et. Ahogy mondja, ő későn érő típus.

“Sose voltam egy tipikus valaki. Velem semmi sem a megszokott módon történik. Például az első barátom 20 éves koromban volt, amikorra a környezetemben mindenkinek voltak már pasiügyei. Későn érő típus, örök gyerek vagyok, nem tudok felnőni. Éppen ezért most még nem vágyom családra” – kezdte az énekesnő a nlcafénak.

Juli számára most az éneklés a legfontosabb, ami miatt éppen elég mozgalmas az élete, ráadásul jövőre úgy tervezi, megméretteti magát az Eurovízió hazai döntőjében.

“A karrierem most nagyon izgalmasan alakul. Pont tegnap forgattuk az első videoklipemet, egy nagyon különleges dalhoz, amiben angolul és magyarul énekelek. Ráadásul azt is elhatároztam, hogy indulni fogok A Dalban” – árulta el a szőke énekesnő.

Fotó: RTL Klub/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik