Nagyvilág

Összefogásért imádkozik Donald Trump

„Idén hálaadáskor azért imádkozom, hogy elkezdhessük begyógyítani a megosztottságunkat, és hogy olyan országként folytathassuk, amelynek egységes célja és nagyon-nagyon közös megoldásai vannak” – mondta hálaadási videoüzenetében Donald Trump, az Egyesült Államok megválasztott elnöke.

Szólt arról is, hogy a „hosszú és sok sebet feltépő” kampány számos, csak lassan oldódó feszültséget hagyott maga után, de a változás érdekében összefogásra buzdított.

A beszéd optimista hangvétele ellentétes azokkal a jóval feszültebb megnyilvánulásokkal és cselekedetekkel, melyek az elnökválasztás óta történtek. Az elmúlt hetekben például Trump egy egész sor dologra használta a Twitterjét: például hogy kimossa az egyik üzleti érdekeltségét az összeférhetetlenség vádja alól, hogy kirohanjon a politikai ellenfelei ellen, és hogy leírja, mennyire megsértődött a Saturday Night Live-ban leadott paródián, amelyben Alec Baldwin alakította őt. Emellett sikerült összevesznie a broadwayi musical, a Hamilton szereplőivel is, akik kioktatták Mike Pence választott alelnököt a múlt héten.

Trump és csapata mindeközben a „védelmi mezőt” sem nagyon vették igénybe, ami pedig az amerikai elnökök évtizedes hagyománya. Ez nagy vonalakban azt jelenti, hogy a stáb az újságírók egy szűk körének hozzáférést biztosít az elnökhöz, cserébe pedig számíthatnak rájuk rendkívüli történések vagy nemzetbiztonsági kockázat esetén. A védelmi mező kihagyása különösen Trump választott elnökségének első napjaiban volt látványos, amikor minden hagyománytól eltérően nem tették lehetővé, hogy az újságírók vele repüljenek Washingtonba, amikor Obama elnökkel találkozott.

Azóta Trump csapata jelezte, hogy mégis nyitottak lennének a védelmi mezőre, de ennek a részleteit még ki kell dolgozni. Most hálaadáskor például mehettek riporterek a választott elnökkel Floridába, azonban külön gépen utaztak, ami elég rendkívülinek számít ilyen esetekben.

Egyébként úgy tűnik, Trump mégis hajlik a megbékélés felé. Bár kampányában gyakran hangoztatta azt az igen népszerű, ám valószínűleg az amerikai jogrendnek ellentmondó ígéretét, hogy nyomozást indít Hillary Clinton ellen (kilátásba helyezve a rabosítását), a New York Times-nak mégis azt nyilatkozta kedden, hogy most fontosabb dolgokra szeretne koncentrálni. „Előre, és nem vissza szeretnék lépni. Tényleg nem akarom bántani Clintonékat. Hillary sok mindenen ment keresztül, és nagyon sok módon nagyon sokat szenvedett” – nyilatkozta.

(NBC News)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik