Belföld

Áprilisban már lesöpörte a Fidesz az LMP alkotmánybíró-névsorát

Hőbörög a komplett ellenzék – leszámítva az LMP-t -, mivel a zöld párt több hónapos tárgyalássorozat után megállapodott a Fidesszel és a KDNP-vel az új alkotmánybírók személyéről (az igazságügyi bizottság előtt már be is mutatkoztak ők).

Az MSZP pedig jól alávágott a Fidesznek, mert delegáltja hétfőn lemondott az alkotmánybírákat jelölő bizottságbeli tagságáról, így valószínűleg érvénytelen volt a múlt pénteki jelölésük.

2015 decemberében az összes ellenzéki párttal tárgyalt volna a Fidesz, tavaszra viszont már csak az LMP maradt, akik viszont azt mondták: nem támogat pártkatonákat. Az ellenzéki párt december és április között összesen tizenhét jelöltet ajánlott a négy megüresedett pozícióra, a Fidesz több jelöltjét pedig megtorpedózta, írja a hvg.hu.

Április végén – a kedden megválasztott bírák névsorát visszadobva – Fidesz végül is azzal hagyta ott a tárgyalóasztalt, hogy nincsenek kényszerhelyzetben, jól működik az Ab a bent lévő tizenegy taggal is.

Szeptemberig nem is voltak egyeztetések, aztán Király Gábor búcsúmeccsének közepén Gulyás Gergely hívta fel Schiffer Andrást, az LMP nyáron leköszönt társelnökét és azt mondta neki,

a Fidesz rábólint az áprilisi alkotmánybíró-névsorra.

Hadházy Ákost is felhívta egyébként Gulyás, azt viszont nem tudni, miért ekkora időzítette a párt az együttműködést.

A hvg szerint ezzel a húzással a Jobbiknak akart üzenni a Fidesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik