Nagyvilág

Trump nagyapját kiutasították Németországból

Egy most előkerült dokumentum szerint királyi rendeletben kötelezték Donald Trump nagyapját, hogy távozzon Németországból és soha ne térjen vissza.

A feltárt levelet 1904-ben küldték Friedrich Trumpnak, akinek az átvétel után nyolc hete volt elhagyni a Bajor Királyságot.

Az indoklás szerint a büntetést azzal érdemelte ki, hogy nem vett részt a kötelező katonai szolgálaton és nem jelezte a hatóságoknak, mikor először az Amerikai Egyesült Államokba emigrált.

Friedrich Trump 1885-ben költözött Amerikába Németországból, de tette mindezt hivatalos regisztráció nélkül, néhány nappal azelőtt, hogy be kellett volna vonulnia katonának

– mesélte Roland Paul történész.

Trump nagyapja 16 évesen kevés vagyonnal hagyta ott Németországot az aranyláz idején.

Az USA-ban fodrászként kezdett dolgozni, majd éttermet nyitott és állítólag bordélyházat is üzemeltetett.

Meggazdagodott, 1901-ben vagyonával hazatért Kallstadtba, ahol találkozott későbbi feleségével, Elisabeth Christtel. Megházasodtak, New Yorkba költöztek, majd két év múlva ismét hazatértek Kallstadtba, mert a nőnek honvágya volt.

Miután felszólították, Trumpnak 1904. május 1-ig volt ideje távozni. Levelet írt Luitpold bajor hercegnek, melyben kérte szeretett, nemes, bölcs és igazságos vezérét, hogy ne deportálja.

Nem járt sikerrel, ezért Trumpéknak vissza kellett menniük New Yorkba a lányukkal. Elizabeth ekkor három hónapos terhes volt a megválasztott elnök apjával, Freddel.

(Bild, Independent)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik