Az Országgyűlés kedden elfogadta a kormány őszi adócsomagját, amelynek legfontosabb elemei a kabinet szerint a köztehercsökkentés, a versenyképesség növelése, valamint az adóbürokrácia mérséklése.
A változtatások eredményeként:
- nő a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) bevételi határa,
- az áfában szintén emelkedik az alanyi mentesség értékhatára,
- egyszerűsödnek az egészségügyi hozzájárulás (eho) szabályai, továbbá
- az adóhatóság a jövőben szankcionálás helyett szakmai segítségnyújtással támogatja a hibázó adózókat.
A képviselők 131 kormánypárti – és egy független – igen szavazattal, 38 nem ellenében és 25 jobbikos – és egy LMP-s – tartózkodás mellett hagyták jóvá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter előterjesztését.
Nagyon megéri majd katázni
A módosítások értelmében a kata esetében jövőre a kétszeresére – 6 millió forintról 12 millióra – nő a bevételi határ. A nemzetgazdasági tárca szerint így még többeknek biztosíthat jelentős adómegtakarítást és kevesebb adminisztrációt ez az adózási mód, amelyet eddig több mint 160 ezren választottak.
A minisztérium szerint az, hogy az áfa alanyi mentességi értékhatárát 6 millióról 8 millió forintra emelik, hasonló előnyöket hoz, az új limitnek köszönhetően ugyanis még több vállalkozásnak nem kell áfát fizetnie és áfabevallást készítenie 2017-ben.
Új NAV-os szolgáltatás
A Ház döntése alapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jövőre új szolgáltatást vezet be támogató eljárás néven, amelynek lényege, hogy a hatóság azonnal segít, ha egy adózónál kockázatot észlel.
A NAV ebben az esetben ellenőrzés és szankcionálás helyett önellenőrzést javasol, és szükség szerint közvetlen szakmai támogatást is nyújt a hibák, hiányosságok kiküszöbölésére. Az adóhatóság emellett vállalja, hogy jövőre elkészíti az szja-bevallásukat azoknak, akik nem kértek munkáltatói adómegállapítást, vagy ezt a munkáltató nem vállalta.
Így támogatja a kormány a középvállalkozásokat
A kisvállalati adót (kiva) érintő módosítással a kormány a gyors növekedésű középvállalkozásokat is támogatni szeretné, ezért emelték a használhatóság értékhatárát, így a belépési értékhatár továbbra is 500 millió forint marad, ugyanakkor a cégek mindaddig a kivában maradhatnak, amíg el nem érik az 1 milliárd forintos mérlegfőösszeget.
Egyszerűsítés az ehonál
A köztehercsökkentés mellett egyszerűsödnek az egészségügyi hozzájárulás (eho) szabályai is: a különböző jövedelmeket terhelő eddigi öt kulcsot (6, 14, 15, 20, 27 százalék) tartalmazó rendszer kétkulcsossá válik, csak a 14 és a 27 százalékos mérték marad fenn.
Új adókedvezmények
- Jövőre a vendéglátóhelyek adókedvezményt vehetnek majd igénybe az élőzene-szolgáltatás költségeire, a kedvezmény mértéke az adóévben elszámolt ellenérték általános forgalmi adó nélkül számított összegének legfeljebb 50 százaléka lehet.
- Az első házasok havi 5 ezer forintos kedvezménye a jövő évtől akkor is 24 hónapig lesz igényelhető, ha az érintettek előtt megnyílik a családi adókedvezmény lehetősége is.
- A tartós befektetési számlák esetében lehetővé válik, hogy a számlatulajdonos az ötéves lekötési időszak végén az összeg egy részét adómentesen kivehesse, a többit pedig továbbra is leköthesse.
- A startup cégekbe fektető vállalkozásokat adókedvezmény segíti majd, amivel mintegy 40-60 milliárd forintnyi tőkéhez juthatnak a kezdő innovatív vállalkozások. A kedvezményt a befektetés évében és az azt követő három évben lehet igénybe venni, évente húszmillió forintig.
Ami csúszik
Szintén változást jelent, hogy a kabinet a piaci szereplők kérésére jövő év június végére tolta az étel- és italautomaták úgynevezett automata felügyeleti egységének bevezetését, továbbá szintén a piaci igényekre hallgatva csak 2017 áprilisában lépnek hatályba az új jövedékiadó-törvény főbb rendelkezései.
Nem lesz ár a cigin
Tállai András adóügyekért felelős államtitkár a javaslat általános vitájában elmondta, január 1-jével lekerül az ár a dohánytermékekről, de az adójegy rendszere megmarad, a zárjegyre az új jövedéki törvény április 1-jei hatályba lépésével állnak át.
Megbízható adózók
A kormány képviselője ekkor beszélt arról is, hogy a megbízható adózók további előnyöket kaphatnak: az automatikus fizetési könnyítés keretében nemcsak részletfizetésre, hanem fizetési halasztásra is lehetőségük lesz, emellett az értékhatár 500 ezer forintról 1,5 millió forintra emelkedik, amellyel szélesebb kör számára válik elérhetővé a kedvezmény.