Gazdaság

MSZP: a fideszes elit milliárdokat “lop vissza” a gyermekétkeztetésre szánt pénzből

gyermeketkeztetes(210x140)(3).jpg (gyerekek, esznek)
gyermeketkeztetes(210x140)(3).jpg (gyerekek, esznek)

Az MSZP határozati javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek, hogy a gyermekétkeztetésre szánt pénzt ne lehessen más célra felhasználni, mert véleményük szerint a “fideszes elit” évek óta milliárdokat “lop vissza” ebből a keretösszegből – mondta Bangóné Borbély Ildikó az MSZP országgyűlési képviselője keddi sajtótájékoztatóján.

Ocsmány fideszes trükköt emlegetnek

A szocialista politikus szerint Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára nemrégiben azzal dicsekedett, hogy megemelték a gyermekétkeztetésre szánt keretösszeget, azt azonban elhallgatta, hogy az “urizáló fideszes elit minden év végén, karácsony és szilveszter között milliárdokat lop vissza” ebből a keretből.

A képviselő “ocsmány, fideszes trükknek” nevezte, hogy miután megítélik a gyerekeknek a pénzt, visszaveszik azt, és szétosztják a fideszes önkormányzatok között.

A konkrétumok

Hozzátette: 2014-ben 2,6 milliárd forintot “loptak így vissza”, és ezt a pénzt 68 fideszes önkormányzat között osztották szét, 2015-ben pedig 3,7 milliárd forintot adtak oda a keretből többek között Monornak és Hódmezővásárhelynek, de 20 millió forintot kapott Alcsútdoboz is.

Úgy vélte: idén is ez történik majd,

Orbán Viktor ajtaja előtt már sorban állnak, azok, aki a gyermekek étkeztetésére szánt összegből próbálnak megint pénzt szerezni.

Közölte: az MSZP mindent megtesz, hogy idén megakadályozza ezt, ezért határozati javaslatot nyújtanak be az Országgyűlésnek, hogy a jövőben gyermekétkeztetésre szánt pénzt csak erre a célra lehessen felhasználni.

Rétvári egyébként azt is közölte májusban, hogy idén először már nem csak nyáron, hanem az évközi szünetben is biztosítja a rászoruló gyerekeknek az ebédet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik