Közélet

Súlyos büntetést kapott a gyilkos amerikai diáklány Olaszországban

A szobatársa meggyilkolásával vádolt fiatal amerikai nő, Amanda Knox 28, volt olasz barátja, Raffaele Sollecito 25 év börtönt kapott.

Amanda Knoxot és barátját azzal vádolták, hogy 2007-ben Perugiában megölték Meredith Kerchert 21 éves brit diáklányt. Knox az eset idején cserediákként folytatott egyetemi tanulmányokat az olasz kisvárosban. Az áldozatot leszúrták annak az apartmannak a hálószobájában, amelyet Knox és Kercher együtt bérelt.


Amanda Knox takartásban (Fotó: MTI/AP)

A vádirat szerint támadói közösülésre kényszerítették Kerchert, majd amikor kiabálni kezdett és ellenállt, megölték. A per során mindkét fővádlott ártatlannak vallotta magát. Azt állították, hogy a gyilkosság éjszakáján Sollecito otthonában voltak. Elismerték azonban, hogy marihuánát fogyasztottak, és azt mondták, emiatt nem tiszták az emlékeik.

Knoxot és Sollecitót öt évvel ezelőtt első fokon már elítélték, 26, illetve 25 év börtönbüntetést kaptak. Másodfokon felmentették őket, de az olasz legfelsőbb bíróság tavaly márciusban megsemmisítette a felmentő ítéletet és perújrafelvételt rendelt el.

Az ügy eddigi egyetlen elítéltje, az elefántcsontparti Rudy Guede 2010 óta börtönben ül gyilkosságban való bűnrészesség miatt. A bíróság szerint Guede fogta le az áldozatot, Knox és Sollecito pedig több késszúrással megölte a fiatal nőt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik