Az köztudott, hogy a biztosítók mindegyikének van veszélyességi térképe, amelyben pontosan leírják, hogy egy lakásbiztosítást hol, milyen feltételekkel lehet megkötni. Van olyan hely, ahol az árvízveszély miatt nem szeretnek lakásbiztosításokat kötni cégek – ezt írta Magyar Zoltán, a Jobbik képviselője, akit nem is ez lepett meg.
Az ellenzéki politikus annak próbált utánajárni, miként lehetséges, hogy a Győr-Moson-Sopron megyei Ivánon a betörések magas száma miatt egyetlen biztosító sem hajlandó lakásbiztosítást kötni. A problémával egy helyi lakos kereste meg, de a biztosítók még a képviselő kérdéseire sem válaszoltak. Ezért a nemzetgazdasági minisztert kérte, járjon utána, történhet-e ilyen.
Mint írta, ha Varga Mihály nem tesz semmit, az állam elismeri, hogy lemondott az ország egyes részeiről és az ott élőkről.
A miniszter helyett helyettese válaszolt. Tállai András szerint az ügyben a kormány nem igazán tehet semmit, a szerződéskötés szabadsága az EU-ban és a magyar Polgári Törvénykönyvben is alapelv, egyik fél sem kötelezhető a szerződés megkötésére, a biztosító sem, ha túl nagynak tartja a kockázatot.
A piaci alapon működő biztosítóknak joguk van a kockázatelbírálásra, amely betöréses lopás elleni fedezet esetén elsősorban a vagyonvédelemre vonatkozó műszaki, technikai feltételek meglétén alapul. A biztosítók e körben jellemző szerződési feltételként előírják, hogy a lakás legalább minimális mechanikai védelemmel rendelkezzen.
Veszélyközösség!
Ha ezen elvárásokat az ügyfél nem tudja teljesíteni, a biztosító megfontolja a szerződéskötést, vagy – a veszélyközösség érdekében – a kockázat mértékének megfelelően átalakítja tarifáit,
tehát a veszély nagyságával arányosan növekszik a biztosítás díja is.
Tállai András szerint ugyanakkor a Magyar Biztosítók Szövetségének vagyonbiztosítási tagozata nem tartja valószínűnek, hogy lenne olyan központi utasítás bármely cégnél, amely alapján egyes településeken eleve kizárnák a lakásbiztosítás-kötés lehetőségét. Ezen túl a díjmegállapítás, a biztosítási termékek, a szerződési feltételek állami befolyásolására nincs mód, ezt erősítette meg az Európai Bíróság több ítélete – emlékeztetett Tállai András.
Mint korábban megírtuk, nemrég frissítették Magyarország Bűnözési térképét, amit autófeltörések, kocsilopások, lakásbetörések és személy ellen elkövetett bűnesetek alapján készítettek. Azt mérték, hogy hány bűneset jut ezer emberre.