Eljárás indult egy 18 éves fiú ellen, aki fejszével támadt ismerősére a napokban Nyirádon. A rendőrség tájékoztatása szerint a fiatal szombat délután egy szórakozóhelyről indult haza ismerősével, mert neki akart adni egy bakancsot. Ám amikor a házhoz értek, rájött, hogy nincs nála a kapukulcs, így kénytelenek voltak átmászni a kerítésen.
Az udvari fatárolónál a fiú tovább bosszankodott, kiabált, közben a kezében lévő dohányt, illetve dohánypapírt a földre dobta, majd utasította az 57 éves férfit, hogy szedje fel a holmiját. Ismerőse ezt meg is tette, közben próbálta nyugtatgatni vendéglátóját. A fiatal azonban – amikor a férfi lehajolt – a kezében lévő fejszével fejbe verte a férfit, aki a földre zuhant. A mentők súlyos sérülésekkel vitték kórházba.
![Fejszével támadt egy nyirádi fiú, mert dühös volt egy elhagyott kulcs miatt 1 police.hu](http://24.hu/app/uploads/2016/11/baltas-tamadas-nyiradon-e1478589932468.jpg)
A támadót rendőrök vitték el a helyszínről, majd kihallgatták. Végül elengedték, a továbbiakban szabadlábon védekezhet. Súlyos testi sértés miatt indult eljárás ellene – tudtuk meg a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságtól.