Erről kérdezte az MSZP-s Bárándy Gergely a jegybankelnököt szerdán a parlamentben. A Népszabadság a felfüggesztése előtt foglalkozott azzal, hogy Matolcsy az Unicredit vezérének, Patai Mihálynak a luxuslakását használja a budai Várban, ami súlyos összeférhetetlenségi kérdést vet fel, hiszen az MNB feladata a kezeskedelmi bankok ellenőrzése is.
Bárándy a barátnőjéről, Vajda Zitáról, az ő fizetéséről és az indiai tanulmányaira kapott jegybanki közpénzről is kérdezte Matolcsyt, aki
és egy tudatos lejáratókampány részeinek nevezte az elhangzottakat. A Patai Mihálytól kapott lakásról nem mondott konkrétumot, csak annyit, hogy azzal az azóta megszűnt
című lap foglalkozott, és ismertette balatonakarattyai állandó lakcímét.
A szintén MSZP-s Szakács László kérdésére Matolcsy kifejtette, hogy
Arról is beszélt, hogy a Quaestor 15 évig tartó csalássorozatának zöme azelőtt történt, hogy a PSZÁF-et összevonták a Magyar Nemzeti Bankkal. Szerinte ki kell vizsgálni, hogy ebből kik húztak hasznot.
Arra, hogy Burány Sándor erkölcstelennek nevezte, hogy barátnőjét és rokonait a jegybanknál foglalkoztatja, Matolcsy György nem reagált. (Index)