A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére érkezett a bejelentés január 19-én 18 óra 30 perckor, miszerint Erk belterületén egy lakatlan ingatlanban három betörőt zavartak meg.
Egyből a helyszínre siettek a Készenléti Rendőrség járőrei és a körzeti megbízott rendőrök, gyorsaságukat pedig siker koronázta: egy embert a helyszínen, két másik gyanúsítottat pedig a lakásukon elfogtak és előállítottak a Hevesi Rendőrkapitányságra.
K. Attila 25 éves, K. Miklós 22 éves és egy fiatalkorú erki lány ellen – szabadlábon hagyásuk mellett – lopás bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Hevesi Rendőrkapitányság – olvasható a police.hu-n.