Szórakozás

Liptai Claudia apás szülésre készül

A műsorvezető párjával, Pataki Ádámmal közösen már hónapokkal ezelőtt eldöntötte, hogy a közelgő szülés alkalmával az apuka is bent lesz a szülőszobán. Ez nemcsak Liptai Claudiának, hanem gyermeke édesapjának is fontos, főleg mivel a lányai születésénél is jelen volt.

Az e heti Story magazinból az is kiderül, hogy Claudiának ez lesz az első apás szülése, korábban egyedül volt, amikor Panka lánya a világra jött. Az édesapa, Gesztesi Károly ugyanis éppen külföldön forgatott, mikor megindult a szülés, így nem tudott felesége mellett lenni a hosszas vajúdás során. A cikkből egyébként az is kiderül, a szülési szabadságra vonult tévés nagyon boldog jelenlegi élethelyzetében.

“Neki is lányai vannak, nekem is lányom született először, a közös gyerekünk pedig fiú lesz. Tehát együtt próbálunk ki valami egészen újat szülőként is. Olyan kerek az egész, hogy már a giccs határát súrolja” – írja Liptai Claudia a nemrég megjelent közös könyvükben, az Édeskettesben is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik