Belföld

Fegyverrel halna meg a sorozatgyilkos Bene László

Szerinte nyugodtan ki lehetne őt engedni a börtönből. Közönnyel magyarázta az elkövetett gyilkosságokat.

Először szólalt meg a sorozatgyilkos Bene László azóta, hogy fél évvel ezelőtt elutasították feltételes szabadlábra helyezési kérelmét. A Blikknek azt mondta, csalódott, de néhány évet még kibír a börtönben.

1989 és 1993 között társával, Donászi Aladárral együtt tucatnyi rablást, emberölés-kísérletet és négy gyilkosságot követtek el. Azt mondta: zavarja, hogy összekeverik Donászival és őt nevezik a „skálás gyilkosnak”, pedig ő nem akarta lelőni a 21 éves pénzkísérőt, Sádt Győzőt. Szerinte azután, hogy Donászi megölte a fiút, neki már nem volt más választása, ő is lövöldözni kezdett. A felé rohanó, menekülni próbáló taxisra kétszer lőtt szemből.

Kettőt is kell lőni. Egy nem fogja megállítani

– magyarázta közönyösen. Azt is mondta, minden nap eszébe jut, amikor Donászival Sárszentmihálynál megöltek két vadászt. Lőgyakorlatot tartottak az erdőben, a vadászok a lövéseket meghallva mentek oda. Egyikük a helyi polgármester 25 éves fia volt. Bene szerint ő egy hős volt, de szembeszállt vele fegyverrel, ő pedig úgy gondolta, „aki útban van, annak félre kell állnia”.

Azt is mondta, hogy „Petőfihez hasonló halált szán magának”, az lenne hozzá méltó, ha „csatában”, „fegyveresen” halna meg. De azt gondolja, nyugodtan vissza lehetne őt engedni a társadalomba, nem ártana senkinek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik