Szórakozás

Kim Kardashian mégsem perli be a lapot, amely szerint a párizsi támadás csak kamu volt

Az amerikai reality celebet október elején rabolták ki Párizsban. Kim Kardashian már a hotelszobájában aludt, amikor két fegyveres, maszkos férfi betört hozzá, megkötözték, majd több millió dollár értékben ékszereket loptak tőle. A magamutogató híresség azóta annyira maga alatt van, hogy közösségi oldalairól is eltűnt. A napokban egyetlen fotón láthattuk, de azt sem ő, hanem ex-mostohaapja, a ma már nőként élő Caitlyn Jenner töltött fel róla születésnapja alkalmából.

Happy birthday Kim! Love you 😘

Caitlyn Jenner (@caitlynjenner) által közzétett fénykép, 2016. Okt 21., 12:11 PDT

A hallgatás azonban újabb és újabb pletykákat és összeesküvés elméleteket szőtt. Az egyik lap például azt találgatta, hogy Kardashian maga szervezhette meg a kamu rablást, hogy felmarkolja az ékszerei után járó biztosítási pénzt, hiszen a támadás során egy haja szála sem görbült. Ez a vád azonban kiverte a biztosítékot Kimnél, így pert indított az újság ellen.

Most azonban nagyon úgy tűnik, hogy mégsem lesz ügy, a celeb ügyvédje elmondta, hogy a felek megállapodásra jutottak, a lap elnézést kért, így Kim elnéz a pertől – írja a bbc.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik