Kultúra

George Lucas nélkül készül az Indiana Jones 5

Ezt a régészprofesszor következő kalandját író David Koepp árulta el egy interjúban.

Még márciusban vált hivatalossá, hogy ismét Harrison Ford főszereplésével készül az Indiana Jones 5, amelyről azóta is annyit tudni, hogy a produkciót immár hagyományos módon rendező Steven Spielberg mellett a Lucasfilmet is vezető Kathleen Kennedy, illetve Frank Marshall lesznek a producerei, miközben a forgatókönyvét pedig David Koepp írja.

A számos remek film mellett a Mortdecai című borzalom forgatókönyvét is jegyző David Koepp. Fotó: Getty Images
A számos remek film forgatókönyve mellett a Mortdecai című borzalmat rendezőként jegyző David Koepp. Fotó: Getty Images

A franchise szégyenfoltjának tekintett Indiana Jones és a kristálykoponya királyságát is jegyző Koepp a minap a Collidernek adott interjút, amelyben természetesen az Indiana Jones 5-ről is kérdezték. A forgatókönyvírónak sikerült némi meglepetést okoznia, ugyanis elmondta, hogy a filmsorozatot a ’80-as évek elején Spielberggel közösen életre hívó és az eddigi öt részt producerként és társforgatókönyvíróként jegyző George Lucas nem vesz részt az új installáció tető alá hozásában:

Tudomásom szerint George nincs benne. Mindenesetre én személyesen nem állok vele kapcsolatban.

Természetesen Koeppet a sztori alakulásáról is faggatták, azonban túl sok részletet nem volt hajlandó elárulni, mindösszesen ennyit mondott:

Mostanság mélyen el vagyok merülve a cselekmény kidolgozásában. Csupán annyit mondhatok, hogy nagyon sok földönkívüli lesz benne és Indy meghal a végén… (nevet).

Utóbbival természetesen Spielberg júniusi nyilatkozatára tett utalást, amelyben a háromszoros Oscar-díjas direktor elárulta, milyen sorsot is szán Indiana Jonesnak.

Az 52 éves Koeppnek egyébként az új rész forgatókönyve már az ötödik olyan munkája lesz, amelyből aztán Spielberg-film születik, ugyanis az Indy 4 mellett korábban a Jurassic Park, Az elveszett világ: Jurassic Park és a Világok harca szkriptjét is ő vetette papírra.

Az egyelőre végleges cím nélküli Indiana Jones 5 forgatása előre láthatóan 2017 októberében fog kezdődni és a Paramount Pictures által már kitűzött premierdátum értelmében a kész filmet 2019. július 19-én fogják bemutatni az amerikai mozikban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik