Sport

Babos egy egész szettet sérülten játszott végig Kuznyecova ellen

Babos Tímea a negyeddöntőben fejezte be szereplését a 824 ezer dollár (230 millió forint) összdíjazású moszkvai keménypályás tenisztorna női egyes versenyében. A soproni születésű játékos óriásit küzdött az első helyen kiemelt Szvetlana Kuznyecova ellen, végül 7:5, 6:7, 6:2-re kapott ki.

Mint utóbb kiderült a 23 éves magyar teniszezőt sérülés hátráltatta, ezért is vesztette el némileg simábban a harmadik, mindent eldöntő játszmát. A negyeddöntő után így nyilatkozott honlapjának Babos:

Sajnos összejött az, ami minden sportoló rémálma: a sérülés. Sajnálom, mert úgy érzem, volt esélyem a győzelemre. Egészségesen még jól is játszottam. Tudom azt is, hogy mikor húzódott meg a lábam: a második szettben 6:5 után. Kár érte. Most az a legfontosabb, hogy regenerálódjak a szingapúri WTA Finals előtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik