Nagyvilág

Bejelentés nélkül demonstráltak a francia rendőrök

Védtelennek érzik magukat.

Több száz francia rendőr bejelentés nélküli demonstrációt tartott Párizsban keddre virradó éjjel. Szolgálati autóikkal szirénázva vonultak végig a Champs-Élysées-n, tiltakozásul az ellen, hogy úgy érzik, nem kapnak védelmet az őket érő erőszakkal szemben.

A francia hatóságok az elmúlt másfél évben komoly nyomás alatt vannak a terrorcselekmények következtében, de a rendőrség arra panaszkodik, hogy nincs elég emberük és felszerelésük, hogy megfeleljenek az elvárásoknak, emellett rengeteg a túlóra. A rendőrök érdekképviseleti szervezetei az ellen is felemelték a szavukat, hogy nemrég két rendőr megsérült, miután Molotov-koktélt dobtak autójukra Párizstól 30 kilométerre.

A résztvevők azt mondták, az éjszakai tiltakozás spontán szerveződött, a szakszervezetek hivatalos támogatása nélkül, mert úgy érzik, ellehetetlenült a munkájuk.

Az országos rendőrparancsnok nyilatkozatban ítélte el a bejelentés nélküli megmozdulást, és azt mondta, belső vizsgálat indul az ügyben.

A francia kormány egyébként a választások közeledtével nekilátott a rendőrség létszámának növeléséhez, amit a korábbi elnök, a Francois Hollande riválisaként induló Nicolas Sarkozy idején csökkentettek – emlékeztet a Reuters.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik