Tech

Simán meg lehet jósolni, mikor lesz tüntetés

A CIA szerint akár napokkal korábban meg lehet jósolni a tömeges demonstrációkat és lázongásokat.

Az amerikai hírszerzési hivatal digitális innovációért felelős igazgatóhelyettese, Andrew Hallman elmondása szerint a CIA nem csupán a hírszerzés szigorúan zárolt adatbázisaiból dolgozik, hanem egyre gyakrabban kezdi el bányászni a nyílt hozzáférésű adatbázisokat is. Hat-hét évtized társadalomtudományi elemzéseinek tömkelege ad biztosabb rálátást arra, hogy a tömegek miként és mikor csapnak át elégedetlenkedésből lázongásba, illetve hogyan követik ezt politikai puccskísérletek, illetve gazdasági, tőzsdei tünetek.

Ha mindezen tudást átforgatjuk az egyre többet használt gépi tanulási algoritmusokba és ráengedjük ezt az internet publikusan elérhető tárhelyeire a híroldalaktól a közösségi médián keresztül a tőzsdei oldalakig, és összevetjük akár időjárásjelentésekkel és programajánlókkal, akár 3-5 nappal hamarabb meg lehet jósolni puccskísérleteket, tüntetéseket, lázongásokat. Hallman elmondása szerint az új, eddig fel nem fedett nevű rendszer pont jókor érkezik: korábban a döntéshozók és a politikai szereplők a hagyományos hírszerzés által begyűjtött információkra hivatkoztak, a számítógépes önfejlesztő intelligenciák által analitikai módszerekkel kalkulált döntések pedig sokkal kevésbé voltak megbízhatóak ezen elit szereplőinek.

A CIA digitális innovációért felelős csoportja, illetve pont ezt a bizonytalanságot szünteti meg megfoghatóbb és pontosabb rendszereivel (gyakorlatilag ezekről is szólt az október elején megrendezett négynapos Fedstival nevű esemény). Manapság a mesterséges intelligencia sokkal hatékonyabban összefésüli a jeleket és esélyeket, aztán figyelmeztet:

a közösségi megosztások, az elmúlt évek tapasztalatai, az időjárás és a ma esti tévéműsor alapján szinte biztos,hogy ma este tüntetés lesz.

Azt, hogy a rendszer pontosan miként működik és hogyan kalkulálja a műveleti területeket és a riasztási időket, vélhetően egy újabb Snowden-kaliberű szivárogtatásból tudhatjuk majd meg.

A témában folytatott kutatások természetesen elérhetőek: Ryan Compton egyetemi kutató és társai 2013-ban, illetve 2014-ben publikáltak olyan anyagokat, amelyek tweetekből, illetve Tumblr-posztokból jósolták előre a civil lázongásokat. Az általuk két évvel ezelőtt bemutatott adatbányász rendszer napi több tízmilliónyi publikus posztot futott át, a rendszer által megjelölt posztok száma nem volt több napi több tucatnál. Ezen posztokban általában össze nem tartozó szavak, szókapcsolatok futottak össze, mindezeket pedig összevetették egy olyan fióklistával, ahol a civil engedetlenségre felbujtó társaságok vagy csoportok címei szerepeltek. A megjelölt posztokhoz GPS-koordinátákat is keresett Compton: ha a bejegyzéseket nem jelölték meg fizikai helyadatokkal, a rendszer továbbment a közzétevő személy, vagy személyek követőihez (“barátaihoz”) és azok fizikai helyzetéből következtette ki az adott felhasználó legesélyesebb helyzetét, mindehhez pedig még demográfiai becsléseket is lehetett tenni a zavargók életkorával kapcsolatban, pusztán a megosztott tartalmak szövegéből.

A szakértő összefoglalójából kiderül: tíz latin-amerikai nemzet civil engedetlenségi eseteit előrejelző rendszerében 5%-nál is kisebb volt a hibahatár, öthónapos tesztidőszakuk során pedig 2596 zavargást jeleztek előre: ezek közül 45,9%-ban pontos volt az időbeli előrejelzés, bár a helybecslés 100km-es távlatban működött csak. Képzeljük el, milyen pontossággal dolgozhat a CIA rendszerre – ennél garantáltan nem rosszabb.

Mondjuk a Kossuth térre és egyéb közkedvelt hazai helyszínekre még valószínűleg nem terjed ki a hazai hírszerzés digitális eszköztárának kapacitása. Ezzel persze nem azt mondjuk, hogy épp ezért gyorsan kéne gyülekezni, mielőtt nem késő. Vagy de?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik