Közélet

Vegyész is vizsgálja a bankrobbantó levelét

beke-teri-bankrobbantas(960x640)(3).jpg (béke téri bankrobbantás)
beke-teri-bankrobbantas(960x640)(3).jpg (béke téri bankrobbantás)

Vélhetően kesztyűben, körültekintő módon készítették a névtelen levelet, amely újabb robbantásokkal fenyegette meg a bankokat – írja a Blikk.

A levélen nem találtak idegen ujjnyomatot, csak azokét, akiknek a kezében volt a kézbesítés után. Az írást nyelvész-szakértő is elemzi, neki az a feladata, hogy a fogalmazásmódból megpróbálja kikövetkeztetni, ki írhatta az üzenetet.

A vegyész szakértő a levélpapíron keres majd olyan anyagokat, például DNS-mintát, amely alapján azonosítható lehet a magát Őrseregnek nevező szervezet tagja.

A lap szerint azt, hogy a Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetségének juttatták el az újságokból kivagdosott betűkkel írt levelet, nagyon fontos nyomnak tekintik a rendőrök. Mindenkit vizsgálni fognak, aki kapcsolatba került a szervezettel.

Ezzel együtt nem biztos, hogy január 13-ai bankrobbantás a VÉSZ-hez köthető, és a szövetség elnöke sem gondolja, hogy a soraik közt kellene keresni a merénylőt.

Ahogy azt korábban megírtuk, a Hír24 információi szerint a fenyegető üzenetet egy dél-alföldi településen adták postára. Az irományban célpontként felsorolt pénzintézetek között nem csak budapesti címek szerepelnek, a levélíró az ország több pontjáról válogatott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik