Tudomány

Leleplezték a világ első genetikai agytérképét

Az egyik legpontosabb anatómiai modellje elménknek. Az agyunkra ható biokémiai folyamatok mellett a géneket is ábrázolja.
Kapcsolódó cikkek

A Human Brain Atlas az első olyan interaktív alkalmazás, mely segít megérteni a tudósoknak az agy működését és felépítését. Új gyógyszereket fejleszthetnek ki általa, és részletesebben megismerhetik az elme betegségeit.

A térképhez férfiagyak MRI és diffúz tenzoros felvételeit használták fel. Továbbá donor agyakat vágtak apróra, a szövetekből RNS-t vontak ki.

100 millió adatpont, ezer anatómiai részterületet mutat meg a digitális agyban. A három dimenziós modell a biokémiai folyamatoka és az agyat befolyásoló géneket is megmutatja. Erre azért van szükség, mert az emberi génállomány 82 százaléka gyakorol valamilyen hatást az agyra, két ember agya között pedig 94 százalékos biokémiai hasonlóság áll fenn.

A digitális agytérkép megalkotója Allen Institute for Brian nevű szervezet állítása szerint a legtökéletesebb digitális agy elkészítéséhez 55 millió dollár – körülbelül 10 milliárd forint – kellett.

A The Wall Street Journal újságíróinak kérdésére, hogy, miért csak a férfiagyat ábrázolja a térkép az Allen Institute vezetői úgy válaszoltak: a projekt szervdonorai véletlen balesetben, vagy szívmegállásban haltak meg, mely aránytalanul nagyobb mértékben érinti a férfiakat, mint a nőket. A cég jelenleg a részletes női agytérkép elkészítésén is munkálkodik.

AJÁNLOTT LINKEK:

Bővebben a genetikai agytérképről (New Scientist)
Az agytérkép készítőinek honlapja (Allen Institute for Brain)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik