Foci

Olyan biztos, hogy Contét kirúgják, hogy már fogadni sem lehet erre

Antonio Contét hamarosan menesztik a Premier League-ben szereplő Chelsea csapatától. Legalábbis ezt állítja több brit fogadóiroda, így már nem is tehetnek fel pénzt erre a szerencsejátékosok – írja a Sun,

A Betway és a Paddy Power tudorai is úgy gondolják, hogy a nyáron kinevezett mester lesz a következő, aki elveszti munkáját az angol élvonalban dolgozó edzők közül.

Pedig nem is kezdte olyan pocsékul a szezont a londoni csapat, mint tavaly. A 2015-16-os idényben két győzelemmel, ugyanennyi döntetlennel és három vereséggel indultak a Kékek. Conte tanítványai idén négy győzelem mellett, egy döntetlent és két vereséget könyvelhettek el, mellyel a tabella hetedik helyén állnak.

A 47 éves mester honfitársa, Francesco Guidolin volt az első vezetőedző, akinek megköszönték a munkáját. A 61 éves szakembert október elején menesztették a Swansea City kispadjáról.

 

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik