Élet-Stílus

A Marsra küldött űrhajósok a hosszú út alatt elbutulhatnak majd

A demencia az űrben elszenvedett sugárzás miatt villámgyorsan megjelenhet az utazásra vállalkozóknál, így nem kizárt, hogy az út a jelenlegi technológiai fejlettségünkkel könnyen Monty Python-szkeccsbe fordul majd.

Az ember Marsra juttatása többé nem álom: Obama nemrégiben bejelentette, hogy az Egyesült Államok 2030-ig embert küld a Marsra, de kérdés, hogy mi lesz ennek az ára. A Scientific Reports nevű tudományos folyóiratban megjelent NASA-tanulmány szerint a hosszú út során az űrhajósok ugyanis könnyen saját bőrükön érezhetik majd a demencia hatásait, köszönhetően az űrben jelenlévő sugárzásnak.

Ennek hatásait korábban a NASA Space Radiation Laboratory vizsgálta már, a kísérletben résztvevő egereken pedig komoly változásokat érzékeltek a sugárzás után 12, illetve 24 héttel történt vizsgálatok során.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az egészséges, sok ágas fa-szerű neuronok hálózata helyett egy jóval egyszerűbb kép fogadta a tudósokat, ez pedig a tanulási képességek csökkenését, a memória romlását, megnövekedett szorongást, és koncentrációzavart vetített elő.

Arra természetesen nem állnak rendelkezésre bizonyítékok, hogy a hatás az emberi agyban is hasonló változást idéz elő, hiszen az emberi neuronok egészen másképp működnek, mint a rágcsálókéi, de a negatív változások lehetősége így sem kizárható.

Űrhajósokon ezt egy ideig még nem lehet földi körülmények közt tesztelni, de az űrprogramban dolgozók egy maroknyi csapata a minél élethűbb szimulációk lehetőségének megteremtésén dolgozik, így nemsokára egyértelmű választ kaphatunk a kérdésre, hogy tényleg jelentkezhetnek-e ezek a hatások – akár csak ideiglenesen is.

A Mental_Floss nyomán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik