Valahol az Aggteleki Nemzeti Park területén járunk egy sötét, szeptember végi estén, amikor a vaddisznó békésen dagonyázik egy jókora pocsolyában. Kemény napja lehetett, a késő esti időpontban ráfér a lazítás, de az iszappakolás egyéb előnyökkel is jár: a malac bőrére száradt sár elpusztítja a bőrébe fúródott kullancsokat és egyéb élősködőket.
Nem sokáig relaxálhat békésen, minden erdőlakó rémálma válik valóra, amikor feltűnik a farkas falka, ám a malac nem esik kétségbe. Komoly kirohanásokkal demonstrálja erejét és elszántságát. A ragadozók viszont nem tágítanak, láthatóan tréfás kedvükben vannak. Nem támadnak, csak húzzák a malacot, ugratják, idegesítik:
Amikor pedig ráunnak, a falka továbbáll, elnyeli a sötétség. Képzeljük magunkat a vaddisznó helyébe: a kocsmában haveroknak nyilván bármelyikünk úgy adná el a történetet, hogy egymaga megfutamított féltucatnyi farkast! Vagy 30-at, 50-et – a lenyelt sör arányában.
Valahogy a disznó is hasonlóan lehet vele, nézzék csak, milyen büszkén meséli a történetet pajtásainak, és az elején mintha még szitkokat is szórna a messze járó farkasok után. A többiek hitetlenkedve járják be a hőstett színhelyét:
Egészségesek, és ez a lényeg
A valóságban persze nyilván nem ez történt, csak próbáltuk kis keretbe foglalni a jó hírt, miszerint farkasaink és az erdő ökoszisztémája egészséges, él és virul. A farkasokról Szabó Ádámot, az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársát idézzük:
A fiatal farkasok fokozatosan tanulják az önálló életet a vadonban, miközben nagyrészt még mindig azon a néhány hektárnyi területen belül tartózkodnak, ahol a felnőttek. Viszont már nem feltétlenül igénylik a folyamatos együttlétet, gyakrabban kalandoznak és alszanak egyedül.
A felvételek egyazon dagonya mellett készültek a nemzeti park és a WWF jóvoltából kihelyezett kameracsapda jóvoltából. Mit tudunk meg belőlük?
- Az itthon született kisfarkasok, akiket korábban mi is féltettünk a hajtóvadászatoktól, élnek és virulnak.
- A bevezetőben tett megjegyzésünk farkasaink vitézségéről nem komoly, egy egészséges falkának így kell reagálnia, ha épp nem zsákmányszerző úton jár.
- Érdeklődők és egészségesek, mintha kiskutyákat látnánk, akik kíváncsian, de ugrásra és menekülésre készen fedezik fel a világot.
- Ahol farkasok élnek, nem szűnik meg az élet, a különböző fajok kiválóan elvannak egymás mellett.
- A farkas nem egy vérszomjas fenevad, ami ráveti magát mindenre, ami él és mozog…
Vigyázni kell rájuk
A közvélekedéssel ellentétben hazánkban mindig is voltak farkasok, ám az 1980-as évekig csak Szlovákiából egy-egy rövid időre áttévedt példányról volt szó. Az utóbbi néhány évtizedben azonban elkezdtek megtelepedni, vagyis az állatok az Aggteleki-karszt és a Zempléni-hegység egyes területein alakították ki territóriumukat. Itt jöttek világra tavasszal a fent látható kölykök is.
Intelligens, családcentrikus, nagyragadozók, ezen a felvételen 4-5 hónaposak:
A rossz hír viszont az, hogy közülük csak kevesen, de legalábbis nem mindegyikük fogja megélni a következő tavaszt. Az éhezéstől nem kell őket félteni, a magyar erdőkben vadbőség van, de a kutyafélékre jellemző betegségek, mint a szopornyica, a parvovírus vagy a fertőző májgyulladás rájuk nézve is életveszélyes. Nem lehet mindegyiküket rendszeresen befogni és oltani, de ez nem is cél. Hagyni kell a természetet “dolgozni” a maga módszerei szerint – írtuk korábban.
A szakemberek azért fektetnek nagyon nagy hangsúlyt a farkasok megismertetésére, elfogadtatására, mert védelmük közös akarat, társadalmi elvárás nélkül szinte lehetetlen. De a kép azért nem ilyen borús, Magyarországon is többségben vannak azok, akik ezt az állatfajt is a természet szerves részének tekintik, örülnek visszatelepedésének.
