Belföld

Négynapos munkahét teljes bérért Magyarországon?

Karácsony Gergely (Karácsony Gergely)
Karácsony Gergely (Karácsony Gergely)
Vitairat már van róla.

A Párbeszéd Magyarországért (PM) “Mindenki számít!” címmel 11 pontos vitairatot készített és hozott nyilvánosságra. Abban többek között az alapjövedelem bevezetésére, a négynapos munkahétre és az egészségügy átalakítására tesz javaslatokat.  A párt a vitairatra óriásplakátokon és internetes hirdetésekben próbálja majd felhívni a figyelmet.

Karácsony Gergely társelnök a vitairatról azt mondta, az uralkodó politikai elit szemében senki sem számít. Ők olyan országot szeretnének, ahol mindenki számít. Itt az ideje, hogy az ellenzék a “2010 előtti világ visszasírása helyett” a 21. századi Magyarországról beszéljen. Csak akkor van esély kormányváltásra, ha világos víziót tudnak felmutatni – tette hozzá.

A másik társelnök, Szabó Tímea megismételte, mindenkinek garantálnák az alapjövedelmet. A közszférában változatlan bérek mellett lenne négynapos a munkahét. A párt orvospraxisokat hozna létre, megalkotná a felnőtt védőnői rendszert, megszüntetné a várólistákat, visszaszorítaná a kórházi fertőzéseket.

A tankötelezettség korhatárát 18 évre emelnék, országos fejlesztési programot terveznek. A vitairat az otthonteremtéssel, a nagy vagyonok, az óriáscégek és a környezetszennyezés adóztatásával, a korrupció visszaszorításával, a részvételi demokráciával, a nők és férfiak közötti egyenlőtlenségek felszámolásával, és az EU megerősítésével is foglalkozik.

Korábban az Európai Parlament (EP) Jogi Bizottsága a Bizottságnak tett ajánlások között javasolta, az általános alapjövedelem bevezetését. Ezt a finn kormány 2017 januárjától már meg is lépi, próbaképpen, havonta 560 eurót (mintegy 170 ezer forint) juttatna egy reprezentatív statisztikai szelekció során kiválasztott csoportnak.

 

A Fidesz frakcióvezetője korábban úgy vélte: az alapjövedelem ellentétes az emberi természettel, az elképzelés ugyanolyan, mintha ingyen sört kínálnának az állampolgároknak. Kósa Lajos számára a javaslat a kommunizmust idézte fel, a kormány mindenkinek segít, de elvárja, hogy cserébe az emberek letegyenek valamit az asztalra.

A négynapos munkahét távolinak és utópisztikusnak tűnhet, de már Magyarországon is van olyan cég, amely a munkafolyamatok automatizálása miatt átalakítja munkarendjét és tudatosan készül a négynapos munkahétre. Előbb-utóbb pedig mindenkinek fel kell készülnie arra, hogy a munka hagyományos definíciója meginog,

 

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik