Sport

Lőrincz Viktort olimpiai bronzérmesként jutalmazzák

Ahogyan arról írtunk, sajtótájékoztatót tartott a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ), ezen bejelentették, hogy 2018-ban Budapest rendezi a világbajnokságot. Emellett még több fontos dologgal is foglalkoztak a szövetség hírlevele szerint, ezek közül kiemelkedik Lőrincz Viktor esete.

Mint ismert, a magyar birkózó bronzmeccsét lényegében elcsalták, ami óriási visszhangot váltott ki. Németh Szilárd bejelentette, hogy

az MBSZ a bronzérmes és az ötödik hivatalos központi pénzjutalma közötti különbséget, nettó tízmillió forintot átvállalja, s átutalja a ceglédi kiválóság számára.

Az elnökség erről egyhangúan határozott. Lőrincz külön megköszönte, hogy a szövetség ezzel a gesztussal is elismeri a teljesítményét.

Fontos hír még, hogy a jövő héten pályázatot írnak ki két, a kötött- és a szabadfogású szövetségi kapitányi posztra, utóbbi foglalkozik majd a női szakággal is. Két hét áll rendelkezésre a kandidálások kidolgozásához, majd az elnökség egy pontos kritériumrendszer alapján dönt a szakvezetők személyéről. A kapitányok alá tartozik majd az összes korcsoport munkája a kadettől a felnőttig, s megbízatásuk a tervek szerint 2+2 évig szólna.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik