Sport

Böhn győzelemmel debütált Győrben

A női kézilabda NB I. csütörtöki mérkőzésén a norvég szakember által irányított Győr 39-25-re nyert a vendég Kiskunhalas ellen.

Nem várt nehéz feladat az ebben az idényben még százszázalékos Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatára a kézilabda NB I. csütörtöki mérkőzésén, hiszen a sereghajtó Kiskunhalas látogatott a címvédőhöz.

A győriek kispadján először foglalt helyet a Konkoly Csaba helyére szerdán kinevezett norvég Karl Erik Böhn, aki a vezetőedzői feladatok mellett a női válogatott szövetségi kapitányi teendőit is ellátja.

A címvédő alaposan felforgatott csapattal állt ki, hiszen a légiósok jó része a nemzeti csapataival tartózkodik, míg többen az utánpótlás válogatottnál szerepelnek.

A vendégek ennek ellenére csak a hetedik percben szerezték első góljukat, a három újoncot avató hazaiak pedig hatgólos előnyt dolgoztak ki a szünetre.

A végére tizennégy gólos különbség alakult ki a két csapat között, a Győr 39-25-ös győzelmének köszönhetően magabiztosan tartotta otthon a két pontot, Böhn pedig sikerrel mutatkozott be a zöld-fehérek kispadján.

Eredmény – női kézilabda NB I.
Győri Audi ETO KC-Kiskunhalas 39-25 (18-12)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik