Közélet

Késsel vágta ki karjából az exnője nevét

Önkínzással mutatta meg új párjának az erőszakos szerető, hogy milyen elkötelezettséget vár el.

Halálra rémült a 23 éves Dominic Winner barátnője, amikor végig kellett néznie, amint fiúja egy használt tapétavágó késsel kivágta saját karjából a volt barátnője nevét. A férfi nem csak saját elkötelezettségét akarta bizonyítani a brutális önkínzással, hanem a nő értésére adta, hogy tőle is hasonlóan súlyos áldozatokat vár el.

Az erőszakos szerető tetteire, az ellene párkapcsolaton belüli fizikai, és pszichológiai erőszak miatt indult büntetőper során derült fény. Nigel Soppitt, az ügyész a bíróság előtt hosszasan ecsetelte, hogy próbálta meg Winner fenyegetéssel, és erőszakkal irányítani barátnőjét – írja a Daliy Mail.

A pár tavaly októberben jött össze, s kezdeti vitáik egy hónap alatt erőszakossá fajultak. Az első alkalommal a férfi többször durván ellökte a nőt, mert őt hibáztatta egy elmulasztott orvosi időpontért. Néhány héttel később, mivel nem tetszettek neki barátnője telefonálási szokásai, Winner megfenyegette párját, hogy elkobozza a telefonját, és lenullázza a bankszámláját.

Egyszer Winner olyan erősen szorította, és csavarta meg a lány bal mellét, hogy a fájdalomtól elesett, beverte fejét, és berepedt a dobhártyája. Egy másik alkalommal pedig először a hálószoba falához csapta, majd az ágyra dobta a nőt, és elkezdte a kését keresni, miközben azt hajtogatta: „megérdemled”. A lány végül bátorságot gyűjtött és feljelentette az erőszakos férfit. A lány teste tele volt sérülésekkel és zúzódásokkal, amikor a rendőrségre ment.

Amikor a rendőrök kihallgatták, a férfi azt mondta, a lány mindent eltúloz, tízszeresére nagyítja fel a dolgokat. Később kiderült, hogy már kétszer volt büntetve erőszak miatt: 2009-ben a saját anyjára támadt rá, majd egy évvel később egy utcai csetepatéban vett részt, és késsel kezében indult el egy ház felé.

A bíróság, figyelembe véve azt, hogy a tárgyalásig Winner tíz hónapot töltött már előzetesben, s rendezte a kapcsolatát korábbi párjával, a gyermekei anyjával, a tizenhat hónapos ítéletet két évre felfüggesztette. Emellett elrendelte, hogy a férfi álljon folyamatos felügyelet alatt, illetve vegyen részt egy agressziókezelési tanfolyamon. Ezeken túl Winner nyolc évig semmilyen formában, még telefonon sem kereshet kapcsolatot az őt feljelentő nővel, illetve további két volt barátnőjével.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik