Kultúra

Luke Cage-dzsel ujjat húzni olyan, mint lapáttal rontani egy tanknak

Ezt könyvelhetjük el a sorozat új előzetesét nézve, amelyben alacsonyan szállnak a hősbe belekötő gazfickók.

Már csak napok kérdése, és a két évadot megélt Daredevil, illetve az egynél tartó Jessica Jones után a Luke Cage első szezonja is felkerül a Netflixre, amely az új trailer alapján nem kizárt, hogy az eddigi legütősebb szériával örvendezteti meg a Marvel-rajongókat.

Netflix
Netflix

A tavaly már a Krysten Ritter főszereplésével készülő Jessica Jonesban is bemutatkozó Cage-ről dióhéjban azt kell tudni, hogy ő egy New York utcáin nevelkedett veterán harcos, aki nemcsak rendkívüli erővel, de az X-Menek Kolosszusának organikus-fém páncéljához hasonló golyóálló bőrrel is rendelkezik, márpedig ezek a képességek gyakorlatilag legyőzhetetlenné teszik. Az előzetest nézve egyébként három dolgot könyvelhetünk el:

  1. A Mike Colter által megformált címszereplő két bunyó között sokat szomorkodik.
  2. A Mahershala Ali-féle Cornell Stokes és csatlósai nem sokra mennek a szuperhőssel.
  3. A sorozatban a Daredevilből ismerős Claire Temple (Rosario Dawson) is felbukkan majd, megalapozva ezzel a kapcsolatot a két széria között.

A már említettek mellett Frankie Faison, Theo Rossi és Frank Whaley mellékszereplésével készülő Luke Cage első évada szeptember 30-án válik elérhetővé a Netflix weboldalán.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik