Szórakozás

Jim Carreyt nemi betegség terjesztésével vádolja elhunyt barátnőjének exe

Cathriona White még tavaly szeptemberben lett öngyilkos, néhány nappal azután, hogy Jim Carrey szakított vele. A vizsgálatok során kiderült, hogy a fiatal nő a színész gyógyszereivel adagolta túl magát, így White exférje, Mark Burton azonnal be is perelte őt. A férfi szerint ugyanis a sztár tudta, hogy Cathriona depressziós, és hogy korábban is voltak már öngyilkossági kísérletei, ennek ellenére adta neki saját gyógyszereit, amelyek aztán a halálát okozták.

De a férfi nem elégedett meg azzal, hogy kis híján emberöléssel vádolta meg a színészt, a TMZ legfrissebb hírei szerint még azt is megszellőztette, hogy Carrey állítólag három alkalommal nemi betegséggel is megfertőzte a lányt. Jim Carrey ügyvédje azonban ezt határozottan cáfolja, és elkeseredett pénzhajhászásnak jellemezte az elmondása szerint hamis vádakat.

Ráadásul bizonyítékaik vannak arra is, hogy Burton annak idején csak álházasságot kötött az elhunyt Cathrionával, csupán azért, hogy a lánynak ne kelljen visszamennie Írországba. Tehát a férfi még csak együtt sem élt az általa most komoly összegre perelt filmcsillag egykori párjával.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik