Sport

A döntősök döntője

A BL-döntős Győri Audi ETO és a KEK-finalista FTC-Rail Cargo Hungaria szerda délután egymás ellen lép pályára a bajnoki döntő első mérkőzésén.

A múlt hétvégén mindkét csapat megterhelő érkőzésen vett részt. Az ETO Veszprémben két góllal verte a montenegrói Buducsnosztot a BL-döntő első meccsén, a Ferencváros címvédőként egy góllal győzött Dabason a Viborg ellen a KEK-finálé odavágóján, mindkét csapat jelentős előnyt pocsékolt el a hajrában.

Éppen ezért a győri és a budapesti zöld-fehérek is kegyetlen idegenbeli visszavágóra számíthatnak, szükségük lesz minden fizikai és mentális erejükre. Ezt azonban szerda délután a bajnoki döntő első meccsén is használniuk kell, és ez nem feltétlenül a legelőnyösebb a hétvégén várható megpróbáltatások előtt.

A Sport24 információi szerint azonban mindkét fél külön óhajára tették a két európai meccs közé a bajnoki döntő első meccsét. Volt más javaslat is, például egymás utáni három meccs május 18-20. között, de végül mindkét klub úgy döntött, hogy nem lehet egy bajnoki döntőt annyira “ledegradálni”, hogy három nap alatt lezavarják az egészet. Szerintük az a szurkolóknak, a médiának és a csapatoknak sem lett volna jó.

Persze, lehet-e jobb ráhangolódás a nemzetközi kupacsaták előtt, mintha az érintett csapatok egymás ellen játszanak igazi tétmeccset?

Az ETO edzője remek lehetőségnek tartja a bajnoki meccset
“Gratulálok a Ferencvárosnak a Viborg legyőzéséhez, és egyben sok sikert kívánok nekik a visszavágóhoz – mondta Karl Erik Böhn, aki kiemelte a bajnoki döntővel kapcsolatban, hogy a játékosok jól ismerik egymást. A norvég tréner persze győzemet vár csapatától. – Ez a meccs remek lehetőség lesz mindkét gárdának, hogy felkészüljön a visszavágójára. Nagyon fontos, hogy senki se sérüljön meg, hiszen az FTC és mi is jó esélyekkel vágunk neki a nemzetközi kupadöntők második felvonásának. Remélem sikerül a meccsen finomhangolni játékunkat”.
Női kézilabda NB I, döntő, 1. mérkőzés, 18.15 (Sport Klub, ÉLŐ)

Győri Audi ETO KC – FTC-Rail Cargo Hungaria

Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Játékvezetők:
B. Pech Katalin, Vágvölgyi Mária

A Fradi vagánysággal lepné meg a Győrt idegenben:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik