Gazdaság

40 milliárd forintnyi amerikai beruházás Magyarországon

Amerikai cégekkel kötött gazdasági megállapodásokat Szijjártó Péter.

A New Yorkban tartózkodó magyar külgazdasági és külügyminiszter az MTI-t arról tájékoztatta, hogy helyi idő szerint csütörtökön délelőtt újabb megállapodásokat sikerült kötni nagy amerikai vállalatokkal magyarországi beruházásaik növelése érdekében.

Az amerikai tőke továbbra is rendkívüli módon bízik Magyarországban

– emelte ki a miniszter. Úgy értékelte,  hogy ez nem véletlen, hiszen most már több mint kilencmilliárd dollárnyi amerikai beruházás van Magyarországon, s 1650 amerikai vállalat  több mint százezer magyar munkavállalót foglalkoztat.

A tárcavezető elmondta: csütörtökön sikerült olyan megállapodásokat kötni, amelyek értelmében három nagy amerikai vállalat 40 milliárd forint értékű beruházást hajt végre Magyarországon, ezzel 600 új munkahely jön létre.

  • A világ egyik legjelentősebb orvosi eszközöket gyártó amerikai vállalata 220 új munkahelyet teremt, s –  saját vállalatcsoportján belül –   ez az üzeme lesz a világon a második legnagyobb gyára.
  • Az egyik legnagyobb amerikai vállalat digitális fejlesztő központot hoz létre Budapesten, kétszáz új, kifejezetten magas hozzáadott értékű munkahelyet hozva létre ezzel.
  • Az egyik legjelentősebb szoftverfejlesztő amerikai vállalat is szolgáltató központtal készül megjelenni Magyarországon, kis híján 200 munkahellyel.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: ez összességében 40 milliárd forintnyi amerikai beruházást jelent, hatszáz új munkahelyet létrehozva Magyarországon. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik