Belföld

Bozótvágós támadás Arlón – ismerősei házában esett neki élettársának a férfi

Előzetes letartóztatásba került az a férfi, aki a gyanú szerint a napokban bozótvágó késsel támadt élettársára Arlón, életveszélyt sérüléseket okozva neki. A bíróság álláspontja szerint súlyos bűncselekményről van szó, amely öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, vagyis ez már önmagában megalapozza a szökés és elrejtőzés veszélyét. Mindezeken túl pedig a támadó jól ismeri az ügy sértettjét és a tanúkat is, így tartani lehet attól, hogy veszélyeztetné a bizonyítást, amennyiben szabadlábon védekezhetne.

A rendőrség az eset kapcsán korábban csak annyit közölt, hogy a pár összeveszett, a gyanúsított a vita hevében támadt rá az asszonyra, homlokon vágta őt a késsel.  A férfi elmenekült a helyszínről, a közeli erdőben próbált elbújni, ám végül a rendőrök elkapták.

A Miskolci Törvényszék szerdai tájékoztatásából kiderül, az élettársak a támadás idején az ismerőseiknél voltak, együtt italoztak. A nőt délután többször hívták telefonon, ilyenkor kiment a házból. Este 8 óra körül ismét kereste valaki. Ezután visszament, elköszönt és elment. Körülbelül 10 perccel később elindult a gyanúsított is, a bejárati ajtóban azonban összetalálkozott párjával és rátámadt. Mivel ő köszönés nélkül állt fel, ismerőse utánament, ekkor látta, hogy a nő az ajtóban fekszik vérző fejjel, mellette pedig a gyanúsított áll késsel a kezében. A férfi ezután rohant el a helyszínről, egyenesen be az erdőbe.

arlói támadásFotó: police.hu

 

 

.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik