Verésekről, megalázásról, paprikaspray-ről számolt be az a 30 megkérdezett menekült, akik a Human Rights Watc (HRW) emberjogi szervezet jelentésében szólalt meg – írja az Index. Egy 37 éves iraki férfit és 35 éves feleségét például tíz kilométerre a határtól fogták el, de így is visszatoloncolták őket Szerbiába.
Egy 39 éves afgán férfi a feleségével és gyerekével augusztusban érkezett. Őket paprikaspray-vel fújták le a rendőrök, majd nevettek rajtuk. Több menekültet tonfával vertek, ököllel ütöttek és megrugdostak, sok sérülést láttak a szervezet emberei. 12 erőszakos esetet dokumentáltak. Sok esetben a rendőrök kamerára vették a történteket, addig nem is durvultak, csak amikor leállították a felvételt.
A HRW beszélt az ENSZ menekültügyi szervezetével és civilekkel is. Sok gyermekest vagy épp fogyatékkal élőt is visszaküldtek a magyar határőrök. Sokan heteket vártak, hogy beléphessenek az országba. A magyar kormánynak hiába jelezték a történteket, nem vizsgáltak ki semmit, csak visszautasították az állításokat.
Az új jogszabályok szerint már a határ mentén visszafordíthatók a menekültek, függetlenül életkoruktól, nemüktől vagy egészségi állapotuktól. Pedig a sérülékeny egyéneket máshogy kéne kezelni Lydia Gall, a HRW régiós kutatója szerint is:
Különösen kegyetlen a már az országban lévőket visszakísérni. Magyarországnak időben hozzáférést kellene biztosítania a menekültügyi ellátórendszerhez, és speciális szabályokat kellene alkalmaznia a sérülékeny csoportokra, hogy emberségesen kezelje őket.
BM: megint támadják Magyarországot
A Belügyminisztérium MTI-hez eljuttatott reagálásában visszautasította a HRW állításait. Szerintük a “bevándorláspárti szervezet” nem először támadja Magyarországot, korábban a határzár építését és a kormány bevándorlás elleni intézkedéseit is támadta.
Azt írták, hogy most a rendőrség és a bevándorlási hivatal lejáratására tesz kísérletet a szervezet. A BM szerint a rendőrök és katonák törvényesen, az uniós és a magyar jogszabályok szerint védik Európa schengeni határait.
A rendőrség a törvényesség, a szakszerűség és az arányosság elvének betartásával hajtja végre intézkedéseit, különös figyelemmel az illegális bevándorlókkal szembeni emberséges, emberi méltóságukat tiszteletben tartó bánásmódra.
Közölték, hogy nem zaklatják a migránsokat, a jelentős számban kísérő nélkül érkező gyermekek védelemben, egészségügyi ellátásban, oktatásban részesülnek, az arra ténylegesen rászorulókkal humánusan járnak el, a határon és az ország területén várakozók méltányos eljárásban részesülnek. A tárca elvárja, hogy a migránsok betartsák az Európai Unió és Magyarország jogszabályait.