Szórakozás

VV8: Megszólalt a kamerák előtt szexelő Zseraldin anyukája

Megvan a Való Világ 8 első szexelő párja: VV Zseraldin és VV Tivy lettek a befutók. Kettejük mindössze pár napos kapcsolata elég viharos, legutóbb egy napi veszekedést oldottak fel békülős szexszel. Tivy magára húzta Zserit, csókolóztak, hátulról kiskifliben magáévá tette a lányt, majd végül a lányra kacsintott.

A történteket Tivy barátnője, Brigi és Zseraldin édesanyja, Júlia is végignézte.

A megcsalt barátnő a Blikknek így nyilatkozott: “Hát most ere mit mondjak? Nem tudom, mi zajlik a fejében, de ennyire sükemóka nem lehet. Főleg, hogy a Zseri is tudja, hogy vagyok. Tanácstalan vagyok, de megvárom, míg kijön, hogy megbeszéljük, de van bennem annyi tartás, hogy azért nem viselek el mindent. Ha most kijönne és találkoznánk, olyan sallert kapna, hogy Zseraldinostól menne vissza a Villába.”

Zseraldin anyukája már sokkal természetesebben vette a dolgot: “Ez az ő élete, az ő döntése. A Villa egy zárt közösség, megértem, hogy megtörtént, de nem ő lesz az egyetlen. Mindenhez két ember kell, Tivynek kellett volna úgy viselkedni, hogy barátnője van. A lányom szingliként ment be és én úgy gondolom, ha ő jól érzi magát Tivyvel, akkor csak tegye.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik