Tudomány

5 dolog, amit rosszul tudtál a szexről

Oké, most már szex ömlik a tévéből, újságokból, reklámokból, lassan mindenki mindent tudni vél a témában, pedig vannak még tévhitek bőven.

Most mi sem olyasmikről szeretnénk írni, hogy menő-e a helikopterezés (hagyjuk is, hogy mi az, aki tudja, az tudja, a tudomány rovat pedig elhatárolódik). Inkább öt olyan tévhitet szedtünk össze, amiket viszonylag gyakran emlegetnek itt-ott, pedig tudományosan teljesen máshogy állnak a dolgok. Hopp, mit írtam már megint, esküszöm, nem akartam. Na, szóval akkor kezdjük.

A nők “kitágulnak”, ha fűvel-fával lefekszenek

szex-tevedesek-01

Megannyi disznó vicc és férfiak közötti összekacsintós “poén” szól ilyesmiről, hát igen, az asszony annyi férfin van túl, hogy csak harangozik benne az ember. Mindamellett, hogy gratulálunk az ilyetén stílushoz, ki kell ábrándítanunk az álhír terjesztőit: a vagina mérete nem változik meg érezhetően attól, hogy hány partnerrel, vagy milyen gyakran közösül az alany. Dr. Sari Locker blogbejegyzésében például egyértelműen leírja, hogy a hüvely még a nagyobbfajta “vendég” után is visszahúzódik eredeti méretére, és nem tapasztalható hosszan tartó tágulás.

2006-ban elvégeztek egy olyan kísérletet, amely MRI vizsgálatok alapján próbálta megtalálni az átlagos hüvelyméretet. A vizsgálatok alapján a kutatók egyértelműen kijelentették, hogy a vaginális anatómia mindeddig nagyon elhanyagolt területnek számított, és megállapították, gyakorlatilag nincs olyan, hogy “átlagos” hüvely, és a sokféle méret, kinézet és egyéb tulajdonság személyenként különbözik, nem pedig valamilyen (normális szinten elképzelhető) külső behatásra. Az egyetlen tényező, amely változtathat a hüvely karakterisztikáján, az idő előrehaladása, amely során megereszkedhet a kismedence. Szóval a fűvel-fával módszer nem okoz ilyesmit, de persze erkölcsileg ettől még nem épp a legelőremutatóbb viselkedésforma.

Nincs is olyan, hogy női ejakuláció, ezt csak a pornófilmekben találták ki, és akaratlagos dolog

szex-tevedesek-02

Ezzel a jelenséggel tényleg sokan nem tudnak mit kezdeni, néha akár olyannyira, hogy még az ábrázolását is tiltják. És nem, most nem valami harmadik világbeli fundamentalista diktatúráról beszélünk: Angliában például a náluk készült pornográf filmekben tilos női ejakulációt megjeleníteni. Tessék, megint valami, amit a férfiaknak lehet, a nőknek meg nem. A döntést olyasmivel indokolták, hogy ez az egész nem természetes.

Pedig a tudomány szerint nagyon is az. Egy tanulmány 10 és 40 százalék közé teszi azon nők arányát, akik akaratlanul folyadékot ürítenek orgazmus hatására. A New Scientist cikke szerint a nők egy részénél ez a folyadék vizelet, másoknál viszont egy olyan anyag, amelyben egy speciális antigén található: ugyanaz, ami a férfi ejakulátumban is előfordul, és a spermák “úszását” segíti. Tehát ilyen megközelítéssel a női ejakuláció szerepe szintén a megtermékenyítés sikerének elősegítése.

Kis ember nagy bottal jár, és a többi méret-para

szex-tevedesek-03

Bármennyire is szakértőnek képzeli magát valaki abban, hogy egy férfi külső megjelenése alapján megállapíthassa a péniszének nagyságát, a dolognak nagyjából annyi valóságalapja van, mint kopogással megtippelni, édes-e a dinnye. Eleve már az hibás elképzelés, hogy különböző embertípusok péniszmérete között kifejezetten nagy különbség lenne. A British Journal of Urology nevű szaklap 2015-ös kutatásában 15 521 péniszméretet vizsgált a világ összes tájáról, és az eredmény meglepő volt: alig van számottevő különbség, sőt néhol épp a sztereotípiák ellen szóltak a számok.

Az átlagos (nyugalmi állapotban lévő) péniszhossz a kutatás szerint 9,16 centi. Nigériában viszont csak 8,16 centi (helló, nagyméretű afrikaiakra fogadók), Indiában 8,21 centi, Dél-Koreában 7,7 centi, Németországban 8,8 centi, az Egyesült Államokban 8,85 centi, míg Jordániában 9,3 centi. És ahogy a rasszokhoz sem köthető egyértelműen valamilyen extrém méret, úgy a külső megjelenéshez sem: a kutatás szerint sem a lábmérettel, sem a testmagassággal nincs összefüggésben a péniszméret. Ahhoz tehát bizony konkrétan meg kell vizsgálni magát a testrészt, hogy valaki megtudja az igazságot.

Az első közösüléskor szakad át a szűzhártya

szex-tevedesek-04

A szűzhártyának nevezett felület alakja és felépítése személyenként változik, de általában egy vékony “membránt” jelent, amely részlegesen fedi a hüvelyt. Épp ezért általában beszakadhat az első közösüléskor de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy ez mindig megtörténik. Arra is van példa, hogy részben, vagy teljesen megmarad még egy ideig, de a másik oldalról már sokkal korábban is átszakadhat. Ezt okozhatja például tampon felhelyezése, vagy akár szimpla biciklizés, gimnasztika, bármilyen sport illetve erőkifejtés is.

Herpeszes vagy? Akkor bizony nincs szex!

szex-tevedesek-05

A herpesz szó emlegetése általában nem tartozik a hihetetlenül sikeres csaj- és pasimágnes módszerek közé, nagyjából egyértelműen. Pedig érdemes tudni, hogy a Föld népességének akár 90 százalékának van herpesze, még most is, ahogy ezt a cikket olvassa.

Ez a vírus ugyanis nyolc különféle variánsban létezik, ami miatt igazából aggódni kell, az a herpes simplex vírus egyes és kettes típusa (HSV-1 és HSV-2). Előbbi okozza a leggyakrabban szájszéleken található sebeket, míg utóbbi felelős a genitáliák fertőzéséért (bár elvileg ritkán a HSV-1 is megtámadhatja a nemi szerveket).

A WHO szerint az emberiség 50 év alatti részének 67 százaléka (3,7 milliárd fő) fertőzött HSV-1 variánssal, és 11 százalék (417 millió fő) a HSV-2-vel. Ez azért veszélyes, mert egyik variánsnál sem kötelező az, hogy bármilyen külső jele is legyen a fertőzésnek. Szóval igen, ha valaki azt mondja, herpeszes, nem árt mondjuk egy gumival megtámogatni az együttlétet. De az semmiképp sem mindegy, milyen herpeszről van szó, az pedig a szakértők szerint teljesen felesleges, hogy a herpeszes egyáltalán ne éljen nemi életet.  Gyorsan ki is halnánk, mert kissé sokan kényszerülnének megvonásra.

(forrás: IFLscience)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik