Szórakozás

Miley Cyrus: Amíg emberek éheznek, nem megyek többet a vörös szőnyegre!

Októberi címlapjára tette Miley Cyrust az Elle. Ez már nem az első alkalom volt, viszont a kacsolódó interjúból számos olyan dolog kiderül, amit eddig nem tudtunk az énekesnőről.

Bár Myrus még csak 23 éves, elég sok minden volt már: a Disney tette híressé, később a legtöbb lemezt eladó énekes lett belőle, aztán twerkelt egy jót a színpadon, majd Instagramon mutogatta a színesre festett hónaljszőrét. Bár elég sokszor szerepel a magazinok címlapjain, kevesen tudják róla, hogy

van egy Happy Hippie névre hallgató alapítványa, ami fedél nélküli LMBTQ fiataloknak segít.

Fiatal kora ellenére felkérték, hogy a Voice-ban legyen a versenyzők egyik mentora – a Hannah Montana 2011-es vége óta ez az első alkalom, hogy tévében szerepel. A magazin interjújából kiderül, hogy utálja, ha az emberek álnokok, egy éve pedig úgy döntött, újságírókkal csevegés helyett inkább saját maga osztja meg az életét az emberekkel az Instagram-képein keresztül. A posztjai egyébként elég változatosak: a munka mellett találhatóak fotók állatokról, de a politikát sem mellőzi.

Forrás: Instagram / Miley Cyrus
Forrás: Instagram / Miley Cyrus

Az Elle-lel most mégis kivételt tett, ez pedig főleg az új szerepének köszönhető, ahol Alicia Keys-szel, Blake Sheltonnal és Adam Levine-nel dolgozik majd együtt a show tizenegyedik évadában.

Ezen kívül valami olyasmit akartam, ahol tényleg beszélgetünk, és nem csak valaki beszél hozzám öt másodpercig

– mondta.

Íme néhány dolog, ami kiderül az interjúból

A teljes interjú a szeptember végén megjelenő kiadásban olvasható, de már lehet szemezgetni belőle. Megtudhatuk többek között, hogy

  • Miley Cyrus azt kéri a versenyzőitől, hogy: „Legyenek olyanok, akiket akarnak és szeretnek az emberek. Ne törődjenek semmi mással, ugyanis csak így lehet emlékezetes pillanatokat alkotni.”
  • Soha többet nem megy a vörös szőnyegre: „Miért kéne egy vörös színű szőnyegen parádéznom, miközben emberek éheznek? Csak azért, mert fontos vagyok? Vagy mert híres? Én nem így működöm.”
  • Azt akarja, hogy Britney Spears boldog legyen: „Adam Leber, a menedzserem dolgozik vele, emiatt közelről ismerem én is. Akármikor új zenéje jelenik meg, arra gondolok, az vajon olyan dolog lesz, amit valóban akar, vagy csak egy kicsit lazít? Annyira jól és boldognak néz ki most!”
  • Nem tudja, hogy működik a Snapchat: A népszerű alkalmazást pedig milliók használják – a lényege az, hogy önmegsemmisítő fotókat lehet posztolni rajta. Így megörökíthetünk olyan dolgokat, amiket amúgy mondjuk Instagramra nem tennénk ki, de szívesen megmutatnánk valakinek. „A Pokémon-láz sem kapott el. Liam (Liam Hemsworth, Cyrus pasija – a szerk.) reggel csak azért ment el az autómosóba, mert ott van egy PokéSpot” – mondta.

F💖CK YEAH taking over @elleusa Instagram! Check em out to get exclusivezzzz ✌️

Miley Cyrus (@mileycyrus) által közzétett fénykép, 2016. Szept 12., 10:17 PDT

Ajánlott videó

Olvasói sztorik