A bejelentést a Rádió 1 ügyvezetője, Bakai Mátyás tette meg:
Hauk Zoltán személyében, Magyarország egyik legtapasztaltabb rádiós kereskedelmi szakemberét igazolta le, személyével a Rádió 1 hosszú távon, innovatív megoldásaival kívánja üzleti partnereit kiszolgálni
– mondta Bakai Mátyás.
Hauk korábban a Tematic Media Grouphoz tartozó Sláger FM vezérigazgatója és a Trimedia Sales House ügyvezetője volt. Szakmai pályafutásában hét évig a korábbi Rádió 1 kereskedelmi igazgatójaként a Rádió 1 hálózat és a helyi rádiók reklámértékesítéséért felelt.
Hauk szerint
ebben az évben a rádiós piac, jelentős változásokon ment keresztül, azonban a rádióhallgatók száma stabil. Az új csatornák, mint a Rádió 1 szélesíti a közönséget, a szegmentált kínálat a hirdető cégek számára is lehetőséget biztosít, hogy megfelelő csatornát használjanak reklámkampányaikhoz.
Az FM 96,4 MHz-es frekvencián sugárzó, Andy Vajna tulajdonában lévő Rádió 1 idén június óta fogható újra Budapesten. A zenei rádió elsősorban a 15-40 év közötti fiatal felnőttekre fókuszál.
A Rádió 1 a nyár folyamán óriásplakát-kampánnyal, tévés hirdetésekkel, sajtómegjelenésekkel vezette vissza a rádiós piacra a 2012-ben megszűnt Rádió 1 brandet. A Rádió 1 megszűnésekor az egyik leghallgatottabb budapesti csatorna volt.
Mint arról beszámoltunk, a Sláger FM irányítását nemrégiben a korábbi TV2-s kereskedelmi igazgató, Csikesz Erika vette át Hauk Zoltántól.