Szórakozás

Julia Roberts és Jennifer Aniston is rajta volt a gyilkos milliárdos halállistáján

A két hollywoodi szupersztár mellett még számtalan hírességgel akart végezni az őrült milliomos, Robert Durst – tudta meg a RadarOnline. A halállistáról állítólag egy ékszertolvaj fecsegett. Az ingatlanmágnás Robert Durst neve tavaly került ismét elő, amikor egy dokumentumfilm lebuktatta. A férfit három évtizeden át gyanúsították felesége meggyilkolásával, akinek a holttestét sosem találták meg, de az HBO sorozatának köszönhetően az ügy új fordulatot vett. Durst tárgyalása várhatóan 2017-ben kezdődik majd, de lehet, hogy még a vártnál is érdekesebb lesz, ha igaz mindaz, amit az ékszertolvaj állít.

A meg nem nevezett tanú azt állítja,

a milliárdos azt tervezte, hogy “celebek vérével borítja be Hollywood vörös szőnyegeit”,

megöleti többek közt Barbra Streisandot, Julia Robertset és Jennifer Anistont is. A férfi azt mondja, Durst őt kérte meg, hogy kivitelezze az A-listás gyilkosságokat, felhasználva ehhez a New York-i maffiához és a kolumbiai drogkartellekhez fűződő kapcsolatait.

“Azt mondta, ‘az emberei” meg tudják szerezni minden Los Angeles-i celeb lakcímét” – mondta, és hozzátette, hogy  Durst 100 ezer dollárt (úgy 28 millió forint) ígért az első gyilkosságért, kétszer ennyit a másodikért, és innen haladtak egészen az 1 millió dolláros (kb 277 millió forint) vérdíjig.

Robert Durst Fotó: Orleans Parish Sheriffs Office via Getty Images / Europress
Robert Durst
Fotó: Orleans Parish Sheriffs Office via Getty Images / Europress

A milliárdos halállistáján a fent említetteken kívül szerepelt még Celine Dion, Janet Jackson, Meryl Streep, Sharon Stone, Drew Barrymore és Raquel Welch is.

Az FBI ügynökei az ügyben kihallgatták a 73 éves Durstöt is, várhatóan erről is beszélnie kell majd a jövő évre várható tárgyaláson.

A legszebb az egészben az, hogy az ékszertolvaj azt állítja, ezt az egészet csak azért fundálta ki, hogy ezzel terelje el magáról a figyelmet egy másik, feltehetően szintén neki tulajdonítható gyilkosságról, Susan Berman brutális, kivégzésszerű megöléséről.

Azt akarta, hogy ugyanolyan fegyverrel és ugyanolyan módszerrel végezzék ki a hírességeket, mint ahogy Susan Berman halt meg. Azt akarta, hogy óriási pánik legyen, hogy már ne ő legyen a gyanúsított.

Az említett Susan Bermant 2000. december 24-én ölték meg, az esetet nem sikerült felgöngyölíteni, döglött akta volt egészen addig, míg az HBO dokumentumfilmet kezdett forgatni Durstről. Az ő mikrofonjuk vette fel, ahogy a milliárdos maga elé mormogja: “Mégis mit tettem? Persze, hogy megöltem őket.” Berman Durst barátja volt már egyetemista koruk óta, és a milliárdos felesége 1982-es eltűnése után ő biztosított hamis alibit a férfinak. Nem mellesleg egy hírhedt maffiafőnök lánya volt, de saját bevallása szerint csak felnőtt fejjel döbbent rá, valójában ki is az ő apja.

Valószínűleg azért kellett meghalnia, mert túl sokat tudott, ugyanis pont akkor gyilkolták meg, amikor a rendőrség újra elővette Durst feleségének eltűnési ügyét.

Az ékszertolvaj biztos benne, hogy egész nagy celebgyilkosság-sorozat terv célja az volt, hogy a milliárdos elterelje magáról a figyelmet.

Durstöt egy nappal azelőtt vádolták meg Susan Berman meggyilkolásával, hogy az HBO sorozatának utolsó részét leadták.  Jelenleg egy New Orleans-i börtönben várja, hogy kiadják Kalifornia államnak, ahol az ügyét tárgyalják majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik