Kultúra

Mel Gibson megerősítette: jön A passió folytatása

A színész-rendező egy interjúban beszélt a Krisztus-film második részéről, amelynek már a címe is megvan.

Tizenkét évvel A passió bemutatását követően júniusban bejárta a világhálót a nagy hír, miszerint a rendezés irányába az utóbbi időben ismét kacsintgató és hamarosan egy új háborús filmmel jelentkező Mel Gibson folytatni kívánja a produkciót, méghozzá oly módon, hogy a második részben már Krisztus feltámadásának történetét mesélné el.

A meglepő hírt első körben még a Gibsonnal már korábban többször együtt dolgozó és A rettenthetetlen szkriptjéért Oscarra is jelölt Randall Wallace hintette el, így sokáig nem lehetett eldönteni, hogy “A passió 2” ötlete most igazából valóság-e vagy kamu. Na de többé már nem kell kétségek között élnünk, ugyanis az IndieWire értesülése szerint egy Greg Laurie nevű evangélistával beszélgetve a minap maga Mel Gibson erősítette meg, hogy bizony tényleg le fogja forgatni a Jézus-film folytatását.

Ez a film igazából nem “A passió 2” lesz. A címe The Resurrection (A feltámadás) lesz. Persze ez egy nagyon nagy téma, ezért óvatosan kell megközelítenünk, mert nem egyszerűen csak egy feldolgozást akarunk készíteni belőle.

– mondta Gibson, aki egyelőre nem szolgált több információval a tervezett produkcióról.

A színész-rendező jelenleg a Hacksaw Ridge című új háborús moziját népszerűsíti, majd aztán az év második felében a The Professor and the Madman című dráma forgatásán fog részt venni, úgyhogy egy darabig még biztosan várat majd magára A passió 2 a The Resurrection előkészítése és a munkálatainak beindítása. A 2006-os Apocalypto óta Gibson első rendezéseként közelgő és az első előzetese alapján határozottan erős darabnak ígérkező Hacksaw Ridge világszerte novemberben fog a mozikba kerülni.

Forrás: FOX News

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik