Közélet

Gyilkos dizájnerdrogot szórt a lefülelt bűnbanda Budapesten – videóval

A „Zene” nevű új pszichoaktív szer többeket megölt már. A rendőrök most 11 embert kaptak el.

Bűnszervezetet számoltak fel a nyomozók egy józsefvárosi társasházban, melynek tagjai a „Zene” nevű új pszichoaktív anyagot terjesztették – tudtuk meg a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól szerdán. Egy 44 éves hernádi férfit kaptak el és bilincs került tíz társára is.

A BRFK nyomozói és a Terrorelhárítási Központ emberei hétfőn csaptak le. Több helyszínen is jártak, egy Magdolna utcai társasházban, Hernádon, valamint Budapest XXI. kerületében fogták el a gyanúsítottakat. A rajtaütés hírére az egyik érintett önként jelentkezett a rendőrségen.  

A házkutatások alatt az egyenruhások fecskendőket, kábítószergyanús anyaggal szennyezett tárgyakat, a szer adagolásához szükséges eszközöket, mobiltelefonokat, jegyzettömböket, nagy mennyiségű készpénzt és feltehetően ,,Zenét” tartalmazó pakettet foglaltak le.

A nyomozók megállapították, hogy a józsefvárosi ingatlanban a bűnszervezet a különböző részfeladatokat megosztva szolgálta ki új pszichoaktív anyaggal az oda naponta nagy számban érkező vevőket. A hierarchikusan felépülő rendszerben a terjesztők mellett figyelők és futárok is segítették az anyag árusítását, a szervezet zavartalan működését.

A gyanúsítottakat őrizetbe vették, új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett gyanúja miatt indult eljárás ellenük.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a veszélyes szer miatt már többen kórházba kerültek. Voltak, akiken már nem tudtak segíteni az orvosok. A legtöbb nyilvánosságra került eset a VIII. kerületben történt.

Augusztus elején egy férfi kezdett őrjöngésbe a Népszínház utca és Teleki tér találkozásánál található villamosmegállóban. Az RTL stábja felvette, ahogy a rendőrök pokrócot terítenek rá, vízzel locsolják és próbálják nyugtatgatni. Kiderült, hogy háromféle kábítószert szedett be.

Augusztus közepén meghalt egy drogtól tomboló fiatal Józsefvárosban. A 22 éves fiú a Baross utcában lett rosszul, légzése leállt, keringése összeomlott, csövet vezettek le a torkán, illetve újraélesztették. Instabil állapotban, de kórházba vitték, az intenzív osztályra került, ám ismét újra kellett éleszteni. Ekkor már nem tudták megmenteni. Vélhetően a fent említett szer végzett vele. Ez a drog a TV2 szerint négy embert ölt meg néhány hónap alatt, köztük azt a fiatalt is, aki a Blahán esett össze májusban.

Július közepén – ugyancsak a VIII. kerületben – járókelőket inzultált és autók elé akart ugrani egy kisgyerekes apuka. Párja – karján egy kicsivel – pedig könyörgött a rendőrnek, ne bántsák. A Blikk akkor azt írta, a harmincas éveiben járó férfi egy új dizájnerdrogot szedett be. Az egyik egyenruhás odament a nőhöz, elnézést kért tőle, de mint mondta, szükség van rá, hogy elvigyék a férfit, nehogy kárt tegyen magában vagy másokban.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik