Foci

Egervárit meglepetésként érte Pintér kinevezése

egervári sándor (egervári sándor)
egervári sándor (egervári sándor)

Az MLSZ csütörtök délelőtt Pintér Attilát nevezte ki a magyar labdarúgó-válogatott kapitányának. Elődje, Egervári Sándor örül a döntésnek.

“Örülök, hogy a folyamatosságot egy magyar edzővel oldja meg a szövetség vezetése. Kellemes meglepetés volt számomra a döntés” – nyilatkozott a rangado.hu-nak a szakember. “Pintér Attila a bajnokcsapat edzője, aki már bizonyította, hogy nagyszerű együtteseket tud felépíteni. Mindenképpen letette már azokat az eredményeket, amelyek mentén egy sikeres kapitányi tevékenység is benne van a következő vállalásában.”

Egervári hozzátette, reméli, hogy Pintér vezetésével a válogatott ki fogja használni azt a sanszot, ami most az Európa-bajnokságra való kijutás kapcsán adódik.

Fotó: MTI

A Magyar Labdarúgó Szövetség több külföldi trénert is megkeresett a pozíció betöltésére, ám végül mégis magyar edző mellett tette le a voksát. Egervári ennek kifejezetten örül.

“Nem tudom, hogy kikkel és milyen tárgyalásokat folytatott a szövetség. Természetesen az MLSZ vezetői fogják megadni arra a választ, hogy miért döntöttek így. Én a magam részéről örömmel vettem a döntést. Hiszem, hogy nagyobb segítséget tud adni a játékosoknak az eredményesség érdekében az a magyar edzői gárda, aki tisztában van a pillanatnyi magyar futball értékrendjével” – mondta Egervári.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik