Foci

Huszti Pintérnek is nemet fog mondani

Huszti Szabolcs (huszti szabolcs, )
Huszti Szabolcs (huszti szabolcs, )

Nem akar visszatérni a magyar labdarúgó-válogatottba Huszti Szabolcs, a Hannover légiósa.


Huszti Szabolcs a Bundesligában remekül teljesít
Fotó: Facebook

A magyar szélső 2010 szeptembere óta nem szerepel a nemzeti együttesben, ám miután Egervári Sándor távozott, sokan ismét reménykedni kezdtek, hogy a 30 esztendős Huszti Szabolcs visszatér a válogatottba. Pintér Attila, a csütörtökön kinevezett kapitány is megpendítette, hogy le szeretne ülni vele beszélgetni, de Huszti az Origónak adott interjújában elmondta, már nem kell őt „erőltetni”.

„Ez nálam nem kapitányfüggő. Zajlott ellenem egy lejárató kampány, amely szerint én megsértődtem, mert csere voltam, én bomlasztom a közösséget, de ezzel már nem szeretnék foglalkozni. Ültem én a padon Lothar Matthaus és Erwin Koeman idején is, nem volt bajom vele, szóval erre tényleg kár több szót vesztegetni. Ennél is lényegesebb, hogy szerintem a válogatottnál új gerincet kell építeni. A következő Európa-bajnokság idején én már a harmincnegyedik évemben járok majd. Tudom, egyesek még gond nélkül futballoznak ebben a korban, mások viszont már visszavonulnak. Én öt éve egy évig, majd most a legutóbbi három évben nem szerepeltem a válogatottban, lényegében a legjobb négy esztendőm alatt, így is ötvenegyszer ott lehettem a csapatban. Erre büszke lehetek, de most már nem kell erőltetni. Nem vagyok megmentő, ugyanolyan futballistának érzem magamat, mint korábban. Velem sem sikerül kijutni világ- vagy Európa-bajnokságra, így ebben nekem is megvan a felelősségem. Így alakult az élet. Nem haragszom senkire, úgy érzem, a pályán bizonyítottam, hogy mit tudok, és remélem, még sokáig bizonyíthatom is. Én azt vallom, idővel minden és mindenki a helyére kerül…” – mondta Huszti.

A miskolci születésű labdarúgó 51-szer ölthette magára a címeres mezt 2004 és 2010 között, ezeken hét gólt szerzett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik